A Corteva Agriscience, amely egy vezető mezőgazdasági vállalat, valamint az M2i, amely a biológiai növényvédelemben alkalmazott feromonok területén tölt be vezető szerepet, több évre szóló globális megállapodást jelentett be. A megállapodás feromonalapú rovarölő szerek kutatására, fejlesztésére és világszintű forgalomba hozatalára vonatkozik – olvasható a cég közleményében.

Fenntartható gazdálkodás

Fenntartható gazdálkodás

A két vállalat szorosan együttműködik majd annak érdekében, hogy piacra vigyék az M2i jelentős szemiokémiai portfólióját, amely feromonalapú termékeket is magába foglal szántóföldi kapás kultúrák és egyéb kertészeti növények számára. A Corteva és az M2i technológiáit ötvözve a két vállalat új megoldásokat is kidolgoz, amelyek a növények kártevői ellen nyújtanak védelmet és megnövelik a jelenleg használható technológiák felhasználhatósági élettartamát. A megállapodás részleteit a vállalatok nem hozták nyilvánosságra.

„A Corteva Agriscience arra törekszik, hogy választási lehetőséget kínáljon a gazdálkodók számára a rovarkártevők elleni védekezésben, beleértve ebbe a természetes eredetű termékeket is” – mondta Susanne Wasson, a Corteva Agriscience növényvédelmi üzletágának elnöke. „Izgatottan várjuk, hogy együtt dolgozhassunk az M2i-vel és a hatóanyag kijuttatását egyedi módon biztosító, biológiailag lebomló termékeikkel, és így új lehetőségeket fejleszthetünk ki a gazdálkodók számára.”

„Alig hat év alatt az M2i vezető szerepet ért el feromonalapú, rovarkártevők elleni megoldásaival – így az egyik kulcsfontosságú szereplője lett az ökológiai szempontból kedvezőbb gazdálkodásra, a fenntartható mezőgazdaságra való átállás folyamatának. Ezen a területen világviszonylatban is referenciaponttá váltunk. Örülünk, hogy együttműködhetünk egy olyan vezető vállalattal, mint a Corteva Agriscience, és hozzájárulhatunk a vállalat biológiai növényvédelem irányába tett lépéseihez. Meggyőződésünk, hogy az áttérés a fenntartható mezőgazdaságra csak a gazdálkodók együttműködésével képzelhető el, s mindezt az olyan iparági szereplők teszik lehetővé, mint a Corteva” – tette hozzá Philippe Guerret, az M2i elnök-vezérigazgatója.

Ez az első együttműködési megállapodás a Corteva újonnan létrehozott globális biológiai termék portfóliójára vonatkozóan, amelynek fő célja, hogy új megoldásokat fejlesszen a gazdálkodóknak, akik hajtás és lombvédelemre, vagy talajra kijutatott formában is biológiai védelmet kívánnak alkalmazni, növelni kívánják a tápanyagfelvétel hatékonyságát, ügyelnek a talajegészségre, biostimulánsokat és biotrágyát használnak. A feromonok különösen hatékony védelmet biztosítanak a rovarkártevők ellen azáltal, hogy megtévesztik és megzavarják a megcélzott kártevők párosodását. Ez a célorientált megközelítés életképes megoldást kínál a kártevők elleni integrált védekezésre.