Állatkert a szabadban

Idén igaztán nem panaszkodhattak a Magyarországon szabadon kóborló egzotikus állatok szerelmesei, mert volt itt szinte minden a Félegyházi Bagira néven futó fekete párductól a medvén át farkasig. Persze a fekete párducnál például végig ott volt a kérdőjel, hogy akkor most macska, párduc, esetleg kiscica?

A most a szlovák–ukrán határ melletti Utcás (Ulič – Szinnai járás) közelében észlelt állat esetében ilyen csekélységek mint a kétely fel sem merülnek, ez olyan tigris, hogy ami ennél tigrisebb, az csal.


Utcás a magyarországi Záhonytól mintegy 80 kilométerre fekszik északra, szóval egy délnek tartó tigris tranzitútvonalába mindenképpen beleesünk. Vasárnap délelőtt a helyi rendőrség figyelmeztető bejegyzést tett közzé, melyben arra kérték a lakosságot, hogy legyenek fokozottan óvatosak, és lehetőleg ne nagyon menjenek el otthonról, mivel az állat a közelben lehet - írta meg az index.

A szlovák hatóságok már szombat délután 17:30 óta tudják, hogy tigris cserkel az erdeikben, az ukrán rendőrség pedig megerősítette azt is, hogy a nagymacska egy ukrán állatkertből szökött meg. A tigrisről még egy fénykép is készült, amit a szlovák rendőrség tett közzé hivatalos közösségi oldalukon, ahogy azt az Új Szó is megírta. Íme a kép:

Az állatot egy fotócsapda fényképezte le a kelet-szlovákiai Utcás község környékén. A képen egy fiatal, ereje teljében pompázó szibériai tigris látható, ami nyilvánvalóan rendkívül beszélyes lehet, ha esetleg - mondhatni előbb-utóbb biztosan - megéhezne, amire a szlovák rendőrség is felhívta a figyelmet. Csak érdekességképpen - és semmiképpen sem az önbizalomnövelés céljával írjuk(!) ide - hogy

Indiában a tigris általában hátulról támad az emberekre, ha az arcukat is látkja, akkor csak ritkábban. Ezért az ottani védekezés egyik módja, hogy egy hátrafelé néző emberi arcot ábrázoló maszkot vesznek fel azok az emberek, akik tigrisjárta vidéken kénytelenek gyalogolni.

Más szlovák tigrisek

Szlovákia déli részén, Egyházfalván (Kostolná pri Dunaji) egyébként számos további tigris is található a szibériai tigris alfajból, szerencsére nem szabad-tartásban. Az állatok egy megmentésükért tevékenykedő alapítvány gondozásában élnek itt, a „A természet szíve“ nevű rancson. A tigrisek természetes környezetének imitációjával berendezett parkban megtalálhatók az életterükre jellemző növényzet, víz, kidőlt fák, rönkök, magasabban fekvő pihenőhelyek, melyek a kölykök és a felnőtt egyedek játszására is szolgálnak. A félreeső terület, melyen élnek, erdőkkel és mezőkkel határolt. Úgynevezett tigris-kertekben élnek, a napi húsadagjuk és a vitamin-kiegészítők biztosítja egészséges fejlődésüket. Az oázisban 24 tigris él, a legfiatalabb lakó Sunny hercegnő 2015. júliusában született, és oroszlánok is élnek a környezetükben: egy oroszlánkölyök Samko és a szülei Sultán és Suria is tagjai „A természet szíve“ állatainak.

A rancs látogatható is, de csak a hétvégéken tart nyitva (szombat, vasárnap), valamint ünnepnapokon, az iskolai szünidőkben a nyugatszlovákiai járások számára, vagy éppen a nyári időszakban minden nap.

(Forrás: Index, Travelguide)