Frank Berninger professzor a Kelet-Finnországi Egyetemről elmondta, hogy bebizonyosodott: a fák Közép-Európában sok helyen egyre nagyobb fagykárosodást szenvednek – írja a Syngenta blog.

A kutatók 27 fafaj kizöldülésének és virágzásának idejét vetették össze a helyszínek éghajlati adataival, és azt állapították meg, hogy a melegedő telek miatt hamarabb ébrednek a fák, azonban emiatt a gyümölcsösök jobban károsodhatnak a tavaszi fagyok bekövetkeztekor.

A német augsburgi egyetem szakértője, Wolfgang Buermann azonban arra is rámutatott, hogy a levelek élete nem korlátlan, tehát ha korán kizöldül a fa, az elöregedő levelek nyár végén már nem képesek megfelelő intenzitású fotoszintézisre.

erdő

Ha korán kizöldül a fa, az elöregedő levelek nyár végén már nem képesek megfelelő intenzitású fotoszintézisre – fotó: Shutterstock

Több évtized műholdfelvételeit végignézve jól látszott, hogy az északi félteke egyre korábban zöldül ki, ami azt is jelenti, hogy a fák egyre hamarabb szivattyúzzák a vizet a talajból, ami a talajnedvesség idő előtti csökkenéséhez és a nyári aszályhoz vezet. Rossz hír, hogy a kutatók egyelőre nem találnak orvosságot az ilyen helyzet kezelésére.