A PROVEG Egyesülés 2040-ig világviszonylatban 50 százalékkal javasolja a húsfogyasztást csökkenteni. Ez egyben korlátozná a húsok által közvetített fertőzéseket, és jórészt megoldaná az állatjóléttel kapcsolatos problémákat is – írja a topagrar.com. A Német Élelmiszertechnikai Intézet (DIL) igazgatója szerint azonban – a globális élelmiszerigény növekedésére való tekintettel – nem lehet az állati eredetű fehérjeforrásokról lemondani, és a vegetáriánus életmódot a világ megmentőjének kikiáltani.

Bár a növényi fehérjeforrásoknak a jelenleginél jóval nagyobb szerepet kell kapniuk a humán táplálkozásban, de a gyorsan szaporodó népesség élelmiszer-ellátását sem lehet megoldani hús nélkül, amelynek B-12 vitamintartalma és oldható fehérjéi egyelőre más forrásokból kevéssé pótolhatók.

hús

Sokan tartják a környezet és az egészség szempontjából is fontosnak a húsevés csökkentését – fotó: Shutterstock

Ennek ellenére a világban egyre több húshelyettesítő termék jelenik meg, az ezekre való tömeges átállás azonban hosszabb időt vesz igénybe. A jóléti országokban egyáltalán nem könnyű a fogyasztókat a húshelyettesítő termékekre rászoktatni, és a húsfogyasztásnak a környezetre gyakorolt káros hatásairól meggyőzni.