Kitűnő strandkörülmények

Nem más ez a ritka kincs, mint az alig látogatott strandok, kevés ember, kitűnő, úszható(!) vízmélység és kristálytiszta víz. A Velencei-tó strandjai ugyanis bár alacsonyabb vízállással, de kitűnő vízminőséggel várják fürdővendégeiket Agárdon, Gárdonyban, és Velencén egyaránt. Az alul-látogatottság annak köszönhető, hogy az utóbbi napokban elterjedt a mediában, hogy a Velencei-tó szinte teljesen kiszáradt. Drámai fényképek is keringtek az iszapban megfeneklett csónakokról.

A helyzet valóban súlyos, a tó bizonyos pontjain lehet drámai fényképeket készíteni, azonban a strandok továbbra is kitűnő vízminőséggel várják a vendégeket és a vízmélység is megfelelő!

- mondta el Tihanyi Tamás a Velencei-tó legnagyobb strandüzemeltető cégének ügyvezetője a velencei-to.hu oldalnak. A strandokon alacsonyabb ugyan a vízállás, de emiatt a sekély részek a legkisebb gyermekek is ideális kikapcsolódást nyújthatnak, a pár centiméteres "vízmélységű" vízfelületekkel. Ezekből most a megszokotthoz képest kicsit több van, de kis sétával elérhető az a rész is, ahol már az úszni vágyó felnőttek is kikapcsolódhatnak.

"A folyamatosan - heti rendszerességgel - végzett vízmintavételek laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvei kivétel nélkül kiváló/jó vízminőségről tanúskodnak"

- mondta Tihanyi Tamás. "A rémhírekkel ellentétben és dacolva a nehézségekkel továbbra is kiváló felfrissülési és kikapcsolódási lehetőséget teremtünk vendégeinknek a cégünk által üzemeltetett agárdi Park, Napsugár és Tini, valamint a gárdonyi Sirály strandokon, de szívből tudom ajánlani a gárdonyi Tóparty Rendezvénystrand, vagy akár a velencei Északi Strand szolgáltatásait is! Bízom benne, hogy az előttünk álló héten várható kánikulai időjárásban mind többen választanak minket!"  - summázta az ügyvezető.

A Velencei-tó strandjai ugyanis bár alacsonyabb vízállással, de kitűnő vízminőséggel várják fürdővendégeiket Agárdon, Gárdonyban, és Velencén egyaránt.

A Velencei-tó strandjai ugyanis bár alacsonyabb vízállással, de kitűnő vízminőséggel várják fürdővendégeiket Agárdon, Gárdonyban, és Velencén egyaránt. Kép: Wikimedia

Negatív rekord

A kiszáradt Tarna körüli visszásságokról már sokat írtunk, Velencei-tó vízállása 2022. július 30-án 10 órakor érte el Agárdnál az abszolút rekordot jelentő 62 centiméteres vízállást, amire a hiteles mérések 1939-es kezdete óta nem volt példa. A tó kedd reggeli vízállása 61 centiméter volt - tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel kedden.

A Balatonhoz hasonlóan, az erre a hétre várható meleg és napos, csapadékszegény időjárás miatt, folytatódik a Velencei-tó apadása

- írták. Az OVF közölte: csak átmeneti enyhülést hozott a hétvégi hidegfront, a rendkívüli aszállyal sújtott területek nagysága a következő napokban ismét növekedni fog.

Tiszai és Tisza-tavi helyzet

A hétvégén a Tisza-tó felületére lehullott csapadék egynapi vízigény kielégítésére volt elegendő. A következő napokban alapvetően száraz, napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel. A nappali felmelegedés napról-napra erősödik, országszerte visszatér a hőség - tették hozzá.

A következő hat napban a Tisza felső és mellékvízfolyásainak vízgyűjtőjén területi átlagban számottevő mennyiségű csapadék nem várható.

A Duna

Túl a budapesti mérgezéses helyzeten, a Duna nagyjából rendben  van, a Felső-Duna, az Inn, a Traunn és az Enns vízgyűjtő területén 15-30 milliméter csapadék valószínű az előrejelzések alapján. A vízgyűjtők kiszáradása miatt a lehulló csapadék elenyésző része, 2-4 százaléka éri el a folyómedreket, a szárazság miatt az átlagosnál nagyobb része szivárog a földbe, így jelentős vízállás-, vízhozam-emelkedés nem várható.

A 12 vízügyi igazgatóságból tíz területén van vízhiány elleni védekezési készültség érvényben. Hét vízhiánykezelő körzetben első, öt vízhiánykezelő körzetben másod-, 23 vízhiánykezelő körzetben harmadfokú vízhiány elleni védekezési készültség van érvényben - közölték. A Kvassay-zsilipnél rövid ideig lehetőség volt a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág gravitációs vízpótlására is a hétvégi esőnek köszönhetően. A továbbiakban a Duna apadó ága miatt erre már nem lesz lehetőség, de a szivattyús betáplálást folytatják - írta az OVF.

A következő napokban alapvetően száraz, napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel.

A következő napokban alapvetően száraz, napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel. Kép: Wikimedia

A Kis-Duna

Az aszályos időszak miatt romlott a Kis-Duna vízminősége, az oxigéntelítettség relatív alacsony, ami hozzájárulhat a halak, főleg az ivadékok pusztulásához. A területileg illetékes vízügyi igazgatóság a hétvégi esőzések után jelzett halpusztulások miatt azonnal megkezdte a kritikus szakaszok levegőztetését - írta az OVF.


A Balaton

A Balaton átlagvízállása 82 centiméter. A következő egyhetes időszakban folytatódik a tó vízállásának csökkenése, szeptember 1-jére az átlagvízállás 73-80 centiméter között várható - közölték. Ez a vízállás nem rendkívüli: 2003. augusztus 1-jén 39 centiméter volt az átlagvízállás, tavaly ugyanezen a napon 102 centiméter. Jelenleg nincs vízminőségi probléma a tavon - tudatta az OVF. Az aszályhelyzet, a tavak, folyók rendkívül alacsony vízállása, valamint a megnövekedett öntözési igény miatt folytatja munkáját a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse.

(Forrás: MTI, Velencei-to.hu)

https://www.agroinform.hu/kornyezetvedelem/valamiben-meg-kell-halni-folyik-a-tomeny-mereg-budapest-ivovizbazisaba-58109-001?