Vizek peszticid-szennyeződésének megakadályozása

Közismert, hogy a peszticidek főleg csapadék útján a felszíni vizekbe kerülve milyen súlyos környezeti károkat okoznak. Ennek a kárnak mérséklésére a Koblenz-Landau Egyetem kutatói hatásos módszereket kerestek. Egyik legjobb módszernek az bizonyult, amikor mesterségesen kialakított nedves területeken pl. növényekkel benépesített csapadék-visszatartó tározó medencék vagy patakok segítségével fogták fel és bontották le a peszticideket. Ezzel 70-100 % közötti hatékonyságot értek el. Miként a kutatás vezetője, Sebastian Stehle találóan megjegyezte, az ilyen vizes területek természetes derítőként működnek, ráadásul alkalmazásukra a könnyű kivitelezhetőség és a költségtakarékosság jellemző.
A hatékonyság fokozása érdekében az ily módon lebontható vegyszermennyiségek meghatározására a német kutatók francia partnerek bevonásával dolgoznak. Adatokat gyűjtenek bizonyos peszticidek fizikai-kémiai tulajdonságairól és a kialakított nedves területek jellegéről (méret, mélység, növénysűrűség, vízfolyási sebesség). Ezeket az adatokat egy másik ilyen jellegű (ugyancsak német és francia együttműködésben futó) program (ArtWET) eredményeivel „kombinálják”. Maga az ArtWET lényegében egy peszticid-bioremediációs módszer mesterségesen létrehozott nedves területeken. A két kutatás eredményei alapján – a növénysűrűségtől, a peszticidek oldékonyságától és a vízfolyások sebességétől függően – mesterséges nedves területeken arra törekednek, hogy akár a 100 %-os tisztítási eredményt is elérjék. Napjainkban, amikor a klíma-felmelegedés miatt súlyosbodó kártevő invázióval kell számolni, ezzel párhuzamosan még több növényvédő-szerre van szükség a hatékony védekezéshez, így környezetünk vegyszerekkel szennyeződése még fenyegetőbb. Ezért is óriási jelentőségű az ismertetett kutatási téma eredményeinek gyakorlati alkalmazása. (Az más kérdés, hogy bizonyára növényvédelmi, környezetvédelmi szakemberek és vegyészek számos kérdőjelet találnak az eljárásban, főleg annak ilyen egyszerű kivitelezhetőségében, de mindenekelőtt egy ilyen meglepően ígéretes eljárás hatékonyságában. A német alaposság és megbízhatóság ellenére tehát bizonyára kételyek merülhetnek fel. De ezt a kérdést bízzuk a szakemberekre! Szerk.)
(Forrás: www.uni-koblenz-landau.de/fb7/umweltwissenschaften)

Előtérben a biodiverzitás

Biodiverzitás - tápanyagháztartás

Az utóbbi időben mind több helyen mutatták ki, hogy a biodiverzitás és az ökorendszerek produktivitása között szoros összefüggés van. A kérdés egyik nemzetközi szaktekintélye, a német Hillebrand professzor a biodiverzitás szegényedésével kapcsolatos súlyosbodó helyzetet e szavakkal ecsetelte: ”A fajszegényedés az ökorendszerek szolgáltatásaira drasztikus hatással van. Az, hogy a jövőben még elegendő hal kerül-e asztalunkra, a rovarok gyümölcsfáinkat meg tudják-e porozni, nagyban függ attól, hogy az éltető csapadék gyökerekkel átszőtt talajra vagy pedig csupasz, erodált földekre fog hullni.” Két amerikai tudós 2007-ben egy olyan modellt fejlesztett ki, melyben a növényi fajgazdagság jelentette biomassza termelődése és a rendelkezésre álló tápanyagok kölcsönhatásait vizsgálta. Ezzel a modellel laboratóriumi körülmények között dolgozva 5 algafajt különböző körülmények között termesztettek. A tápsók koncentrációit változtatták és a mesterséges „életterek” között el- és odavándorlást tettek lehetővé. A kísérleti eredmények arra mutattak rá, hogy egy adott élettér fajgazdagsága a tápanyagforrások koncentrációjától erősen függ, de attól is, hogy a szervezetek ezeket a tápanyagokat hogyan tudják hasznosítani. Ezen a megállapításon túllépve arra is rávilágítottak, hogy az ökorendszerek szerkezete és térbeli kiterjedése ugyanúgy fontos szerepet tölt be, mint az adott térben élő állati és növényi közösségek jellege. Szorosan zárt rendszerekben (miként nevezik: „lokális skálán”) a tápanyagok nagyon jól hasznosulnak akkor, amikor kevés, de nagy produktivitású szervezetek dominálnak. A lokális szintről regionális szintre („regionális skálára”) lépve viszont más helyzet adódik, nevezetesen a források sokkal jobban hasznosíthatók, ha sokféle faj, nem pedig egy uralkodó (domináns) faj jut szerephez. Regionális, heterogén rendszerekben tehát a fajszegényedés a produktivitás súlyos csökkenéséhez vezet.
(Forrás: www.icbm.de/planktolie)

Biodiverzitás - ökorendszerek

Sajnálatos módon a biológiai sokszínűség mind globális, mind helyi szinten tovább szegényedik, aminek a következében az ökológiai folyamatok fenntartására és az ezzel kapcsolatos ökológiai teljesítményekre irányuló alaposabb kutatásokra van szükség. Német ökológusokból álló kutatócsoport – Michael Loreau kanadai professzor irányításában – újszerű megközelítésben, 147 növényfajra kiterjesztve vizsgálta az ökoszisztémák működőképességét a globális változások (klímaváltozás, földhasználati változások) függvényében. A vizsgálatokból egyértelműen arra következtettek, hogy az egyre gyorsabban változó világunk nagyobb biológiai sokszínűségére lenne szükség az ökorendszerek zavartalan működéséhez. A Föld életben tartási funkciójának megőrzésében tehát a biodiverzitás megőrzése egy igen fontos tényező, mondhatni: kulcselem.
(Forrás: wwwm.pr.uni-freiburg.de/pm/2011)

Bioenergia-növények barnamezős területeken

Hazánkban is ismeretesek a barnamezős beruházások, amikor is új ipari vagy kereskedelmi beruházásokat korábban is hasonló célokat szolgáló, rendszerint szennyezett földterületeken létesítettek. Európában 2-4 millió hektárt is kitesz a korábban barnamezős beruházással hasznosított, de aztán ott ipari vagy kereskedelmi tevékenységgel felhagyott területek nagysága. Ezek jobbára szennyezettek, a talajra, talajvízre nagy fenyegetést jelentve emberi használatra alkalmatlanok. A jelenlegi remediációs gyakorlatokról tudjuk, hogy azok nagy energia- és költségigényűek.  Az Egyesült Királyságban – a BioReGen Life-projekt keretében – Északkelet-Anglia 10 korábbi barnamezős (felhagyott) területén azt vizsgálták, hogy a területeket hogyan lehet energianövények betelepítésével hasznosítani. Ezzel azt akarták érzékeltetni, hogy silány talajviszonyok között is lehet bizonyos növényeket azokon termeszteni, elősegítve ezzel a talajtisztulási folyamatokat, egyben az állatvilágnak is élőhelyet teremtve. Biomassza célú növények termesztésével hő- és energiatermelési célokat is lehet szolgálni, egyben hozzájárulni a káros klímaváltozások mérsékléséhez. Öt korábbi ipari területen 10x100 m-es nagyságú parcellákon négyféle növény betelepítésével kísérleteztek: rövid vágásfordulóban fűzfa, energiafű – más néven elefántfű vagy energianád – (Miscanthus), vesszős köles (Panicum virgatum) és kanári köles (Phalaris canariensis). Kétszer került sor termés-betakarításra, s vizsgálták a termesztett növények biohajtóanyagként való hasznosíthatóságának mértékét, egyáltalán alkalmasságának fokát. A legalkalmasabb bioenergia-növénynek az egyébként is igénytelenségéről híres örökzöld vesszős köles bizonyult, melynek az érettség eléréséhez 18 hónapra van szükség, aztán már évente lehet betakarítani. Évente és hektáronként 5 tonnányi biomassza-szárazanyagot adott, a belőle nyert üzemanyag jó minőségűnek bizonyult, viszont 15-20 %-kal több hamut tartalmazott, mint a hagyományos fából nyert fűtőanyag. A vesszős köles – miként az elefántfű is – gyorsan növő gyökerekkel rendelkezik, így hamar meg tud a talajban kapaszkodni, mégis csak a 2. évtől lehet betakarítani, hogy addigra gyökérzete jól kifejlődjön. A másik háromféle növénnyel közel sem értek el ilyen jó eredményeket, mégis velük a korábban lehangoló látványt nyújtó területek „bezöldültek”, ahol aztán méhek, egyéb rovarok, fészkelő madarak számára természetes élőhelyi feltételek teremtődtek.  Az ígéretes módszer alkalmazását Európa-szerte érdemes lenne elterjeszteni a fertőzött talajok kezelésére, a zöldhulladék recycling alkalmazására, a biodiverzitás helyi szintű gazdagítására.
(forrás: www.bioregen.eu, e-mailes információ: r.lord@tees.ac.uk)