A versenyre 80 csapat – köztük nyolc határon túli és két nemzetközi csapat – jelentkezett, ez összesen 300 résztvevőt és 50 mentort jelent. Okner Péter az AgroVIR Kft. és Heincz Péter a Syngenta Magyarország képviseletében ismertette a vetélkedő első feladatát. A feladatokat az AgroVIR szoftverével kell megoldaniuk a versenyzőknek egy 500 hektáros virtuális gazdaságra vonatkozóan. Most két pályát ismertettek, amelyek összeállításában és szponzorálásában a Syngenta vállalta a főszerepet.

Első feladatként adott virtuális táblákra kell kiválasztani a megfelelő vetésszerkezetet az előző évek adatai és a táblák területi adottságai alapján. A feladat második részében pedig a megfelelő Syngenta hibridet kell kiválasztaniuk a versenyzőknek. A második pálya feladata, hogy a termőhelyi adottságokat figyelembe véve meg kell határozni a megfelelő tőszámot és vetésidőt. A feladatismertetés az alábbi videón is megtekinthető, de a versenyzők e-mailben is megkapják a részletes leírást. A feladatok beadási határideje október 18., 10 óra. A két pálya 30-30 pontot ér.

További fejleményekkel, feladatismertetéssel folyamatosan jelentkezünk az Agroinform.hu hírei között és a Facebook oldalunkon. A versenyről a www.agrovirtus.hu oldalon is tájékozódhattok.