A fenti három mondat a PREGA Konferencia és Kiállítás beharangozó sajtótájékoztatóján hangzott el a három rendezőszervezet egy-egy képviselőjétől. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Agrárminisztérium és az Agroinform.hu az eseményt a Gyermelyi Zrt. tésztagyárába szervezte, ahol már a termelés minden pontján a digitalizációt és a robotikát, az irányításban pedig a legkorszerűbb informatikai rendszereket alkalmazzák.

Tóth Béla igazgató ezek megtekintésére gyárlátogatásra invitálta az újságírókat. Bemutatkozott a PREGA nagykövete, Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is.

Szécsi Zoltán

Szécsi Zoltán a PREGA új nagyköveteként vett részt a sajtótájékoztatón  fotó: Agroinform.hu

Február 19–20-án immár ötödik alkalommal rendezik meg a precíziós gazdálkodás csúcskonferenciáját. A nagy érdeklődést jól mutatja, hogy évről évre rekordot döntött a résztvevők száma. Idén szintén így lesz, hiszen a tavalyi 800 után ebben az évben már az ezret is meghaladta a jelentkezők száma. Az eseményen csaknem száz előadás szolgáltat hasznos információkat a digitális agráriumról. A téma szakértői és kutatói mellett megosztják tudásukat a hallgatósággal a precíziós gazdálkodásban tapasztalatokat szerzett termelők is. Szót kapnak az agráregyetemek oktatói és az új agrárgeneráció képviselői, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók is.

sajtótájékoztató

A sajtótájékoztató és a PREGA Konferencia célja is az agrárdigitalizáció megismertetése a társadalom széles rétegével – fotó: Agroinform.hu

Bolyki Bence: a gazdák igazi szuperhősök!

Nemcsak a gazdálkodóknak szánjuk rendezvényünket: azt a célunkat is el kívánjuk érni, hogy szélesebb társadalmi rétegeket hozzunk közelebb a mezőgazdasághoz – mondta Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője, a PREGA életre hívója. Még az is megeshet, hogy mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy bekapcsolódjanak, hiszen itt is szükség van a dolgos kezekre – tette hozzá. Arra biztatok mindenkit, győződjön meg arról, hogy a mezőgazdaságnak van innovatív arca is – ezt demonstrálja a mai gyermelyi látogatásunk is.

Bolyki Bence

Bolyki Bence: "arra biztatok mindenkit, győződjön meg arról, hogy a mezőgazdaságnak van innovatív arca is." – fotó: Agroinform.hu

Az agrárium emberi arcát pedig a gazdák mutatják meg, akik hivatásnak tekintik nap mint nap végzett, életformájukat meghatározó munkájukat. Sok mindennel foglalkoznak, és még több mindenhez kell érteniük, elég csak arra gondolnunk, hogy a mezőgazdasági high-tech gépek az űrtechnológia szintjén vannak. A gazdák az igazi szuperhősök! –  jelentette ki.

Győrffy Balázs: nem lehet elzárkózni a technológiai kihívások elől

A NAK elnöke az agrárium előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezte, hogy fenntartható módon legyen képes előállítani a szükséges mennyiségű és minőségű élelmiszert a Föld egyre növekvő népesség számára. Mindezt úgy, hogy jövedelmet is termeljen a gazdálkodók számára. Ez pedig csak a hatékonyság növelésével, a modern kor biztosította eszközök, technológiák kihasználásával érhető el. „Az agrárium szereplőinek tehát meg kell érteniük, hogy nem lehet elzárkózni a technológiai kihívások elől” – hangsúlyozta.

A digitalizáció széles körű és rutinszerű használatához még sok akadályt kell legyőzni. Mindenekelőtt fel kell kelteni a gazdák tömegeinek érdeklődését. A kisebb területen gazdálkodó termelők és az idősebb gazdák ugyanis csak ritkán mutatnak érdeklődést a precíziós gazdálkodás iránt. Arra kell ösztönözni őket, számolják ki, egy-egy beruházás milyen távon térül meg, hoz-e pluszjövedelmet. Be kell mutatni nekik a jó példákat is – tette hozzá Győrffy Balázs.

Győrffy Balázs

Győrffy Balázs: "a digitalizáció széles körű és rutinszerű használatához még sok akadályt kell legyőzni." – fotó: Agroinform.hu

Ma már nem kérdés, hogy a precíziós technológiáknak egyre meghatározóbb szerepe lesz a magyar mezőgazdaságban is. Ehhez a folyamathoz a PREGA-konferencia tudásanyaggal, szemléletformálással nagyban hozzájárul. Ez pedig a kamarai tagság számára előrelépést jelenthet eredményességben, versenyképességben, színvonalban egyaránt, ezért támogatja a NAK a kezdetektől a rendezvényt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a digitális megoldások elterjesztése terén legfőképpen az információk gyűjtésében, szintetizálásában és a tagsághoz való eljuttatásában tud segíteni. Ezt tartják az egyik legfontosabb feladatuknak – mondta el Győrffy Balázs.

Feldman Zsolt: ne alakuljon ki digitális szakadék a kisebb és nagyobb termelők között

A kormány számára kulcskérdés az agrárium digitális átalakulása – jelentette ki az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Mint kifejtette, ez lehetőséget ad arra, hogy az ágazat megfeleljen a globális kihívásoknak, a fejlődés fenntarthatóbb, a gazdálkodás pedig hatékonyabb és jövedelmezőbb legyen. Maga a digitalizáció az egész társadalom megújítása is egyben – emelte ki Feldman Zsolt.

Feldman Zsolt

Feldman Zsolt: "a legkisebb gazdaságtól a legnagyobbig mindegyik megtalálhatja a maga szempontjából alkalmazható technológiát" – fotó: Agroinform.hu

A precíziós gazdálkodáshoz szükséges információkat szeretnék mind szélesebb körben elérhetővé tenni, hogy minden érintett meggyőződhessen arról, hogy alkalmazásukkal jövedelmezőbb lehet a munkája. Elmondta azt is, a magyar agrártárca az uniós tárgyalásokon azt képviseli, hogy támogatandó legyen a precíziós gazdálkodás a 2020 utáni uniós közös agrárpolitikában.

Feldman Zsolt a sajtótájékoztatón arról is szólt, hogy valamennyi ágazati szereplő bevonásával elkészült a Digitális Agrárstratégia. Ennek lényege, hogy a mezőgazdasági termelők mind szélesebb körben használhassák az új technológiákat. Ezért a képzés és a tudásátadás a következő évek központi kérdése lesz. Mint fogalmazott, a digitális eszközök alkalmazása komplex tudást igényel. Egyszerre kell érteni például a térinformatikához, a gépészethez, a termesztéstechnológiához, és ezeket egyben is tudni kell alkalmazni.

Gyermelyi

A Gyermelyi üzemében már megvalósult a precíziós termőföldtől az asztalig élelmiszer-előállítás – fotó: Agroinform.hu

A Digitális Agrárstratégia legfontosabb üzenete, hogy a legkisebb gazdaságtól a legnagyobbig mindegyik megtalálhatja a maga szempontjából alkalmazható technológiát. „Nem szeretnénk, ha digitális szakadék alakulna ki a kisebb és nagyobb termelők között. Ezért ehhez a technológiához való hozzáférés kulcskérdés valamennyi ágazati szereplő számára” – fogalmazott Feldman Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta a közép- és felsőfokú agrárképzés szerepét, továbbá kiemelte a tudásátadásban úttörő szerepet vállaló PREGA Konferencia és Kiállítást, „ahol a legfrissebb nemzetközi trendek mellett a precíziós gazdálkodásban élen járó magyar vállalkozások is megismerhetők”.

Tóth Béla: a Gyermelyiben minden technológiai elem egyforma magas műszaki színvonalon áll

A „Gyermelyi-titokról” Tóth Béla, a zrt. igazgatóságának elnöke elmondta: a vállalat felépítésekor két dolgot mindig szem előtt tartottak: a gazdaságos üzemméretet és hogy mindegyik üzemük az elérhető legmagasabb szintű technikai színvonalon legyen.

Tóth Béla

Tóth Béla: "a korszerű, modern technológiával rendelkező, higiénikus üzemben, a „földtől az asztalig” nyomon követhetően gyártott, ellenőrzött termékek legalább olyan egészségesek, mint a háztájiak" – fotó: Agroinform.hu

„Így lehet biztosítani, hogy egyenletes, jó minőségű végtermék kerüljön a fogyasztók asztalára.” Mint megfogalmazta, a malomban és a tésztagyárban nincsenek rendkívüli dolgok „nem fognak semmi olyan dolgot látni, amit valahol máshol ne lehetne felfedezni”. Amiben mégis különbözik egy átlagos nagyüzemtől, hogy minden technológiai elem szinte egyforma magas műszaki színvonalon van. Magas szinten automatizálták nemcsak a gyártást, hanem a tárolást, a csomagolást, az anyagmozgatást és a raktározást is. Továbbá az egész informatikai rendszerüket, amely mindezt működteti.

Gyermelyi

A Gyermelyi üzemében minden technológiai elem szinte egyforma magas műszaki színvonalon van – fotó: Agroinform.hu

Szólt a gépeket és az informatikai rendszert működtető dolgozókról is. A szakembereket megszerezni, megtartani, és ha szükséges, tovább képezni, újabb nagy feladat – emelte ki.

Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a korszerű, modern technológiával rendelkező, higiénikus üzemben, a „földtől az asztalig” nyomon követhetően gyártott, ellenőrzött termékek legalább olyan egészségesek, mint a háztáji vagy hagyományos jelzővel illetett termékek.

A PREGA Konferencia és Kiállításról további információ ezen a linken található.

PREGA

Kiállító partnerek:

Agro Aim Hungaria Kft., AgroPilot Kft., Agrotec Magyarország Kft. Öntözési üzletág, Agrotec Magyarország Kft., AgroVIR Kft., Agro-Way Kft., Alltech Hungary Kft., AXIÁL Kft., Bíró Péter EV., BPW Hungária Kft., Creatiger Kft., Digitroll Kft., Duplitec Kft., EuroChem Agro Kft., Eurofins MINERÁG Kft., Farmcenter Kft., Farmgép Kft., Gdi ESRI  Magyarország Kft., Holstein Genetika Kft., i-Cell Kft., ICL Specialty Fertilizers, Impavidus Trade Zrt., Infracont Műszeripari Kft., Invitech Megoldások Zrt., Készenlét Zrt., KITE Zrt., Kuhn Center Magyarország Kft., Magtár Plusz Kft., Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., Metra Kft., Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, NETAFIM, Országos Meteorológiai Szolgálat, P+K 3000 Kkt., Pannonia Bio Zrt., Precision Planting, RS Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság, Senit Kft., T-Markt Kereskedőház Kft., T-SYSTEMS Magyarország Zrt., Tomelilla Kft., Tungsram , Unicomp Kft., VALKON 2007 Kft., Väderstad Kft.