A világ népességének rohamos gyarapodásával 2050-re 9 milliárdot is elérhet a föld lakossága. E felduzzadt népesség hús- és tejtermékekkel való ellátásához a mai szintnél kétszer nagyobb mennyiségre lenne szükség. He ezt a fokozott igényt ki akarjuk elégíteni, akkor az állatlétszámot növelni kellene, ami viszont a káros üvegházhatású gázok kibocsátásának további növekedésével járna. E káros gázok kibocsátásnak csökkentésében sokat jelenthet a hús- és tejfogyasztás mérséklése. Ez az állatállomány számbeli visszaszorításával járna együtt. Egyesek szerint célszerűnek látszik az állatállományt úgy csökkenteni, hogy az állattartást más célokra nem alkalmas, marginális területekre kellene korlátozni, és főleg a rendelkezésre álló mezőgazdasági melléktermékekkel takarmányozni. Kétségtelen, az eddigi életciklus- vizsgálatok (life-cycle analysis, angol rövidítésben: LCA) nagy segítséget nyújtottak egy bizonyos terméknek (termelés, felhasználás, hulladékkezelés) a környezetre kifejtett hatásának felmérésében. Nagy hiányosságot jelent, hogy az LCA „másodrendű hatásokkal” (földhasználat-változás, élelmiszer-rendszerekkel való összefüggések stb.) nem számol. Közismert, hogy az erdők kiirtása és mezőgazdasági földterületté alakítása a szénkibocsátás mértékét – igen károsan! – befolyásolja. De a mezőgazdasági földterület jellege is jelentős befolyásoló tényező (pl. a földterületet állattartásra és takarmánygabona-termesztésre használjuk, vagy pedig azon gabonát termesztünk közvetlen emberi fogyasztásra vagy energiatermelésre). A mezőgazdasági termeléssel kapcsolatosan logikusan vetődik fel a kérdés, hogy az üvegházhatású gázok csökkentésében milyen lehetőségei vannak az állattartásnak?
Az állatlétszám visszaszorítása mellett az állattenyésztés termelékenységének növelése is egy megoldást jelent.
Ez utóbbi megvalósításában az étrend jelentős változtatására lenne szükség. Az Egyesült Királyságra kiterjedő vizsgálatok szerint ezeket - más intézkedésekkel összekapcsolva - az üvegházhatású gázok kibocsátását 2020-ig akár 25-30 %-kal is csökkenteni lehetne. Az állatállomány csökkentésén és a hús- és tejtermelés visszaszorításán alapuló rendszer keretében két lehetőséget vizsgáltak a kutatók.
1. A fejlett országokban az egy főre eső húsfogyasztást évi 44 kg-ra, a tejfogyasztás 78 kg-ra szorítanák le, ami globális szinten a húsfogyasztásban 15, a tejfogyasztásban 22 %-os csökkenést eredményezne. Ez a csökkenés azonban önmagában nem lenne elegendő a cél eléréséhez, minthogy közben a fejlődő országokban olyan mértékben megnő a fogyasztás, hogy a megugrott növekedést a fejlett országok visszafogott mértéke nem tudná ellensúlyozni.
2. Az állattenyésztést és a hús- tejfogyasztást úgy alakítanák, hogy az igazodna az „ökológiai limitek”-hez. Ennek értelmében az állattartás a marginális földterületekre (legeltetés!) korlátozódna és a takarmányozás növénytermesztési melléktermékekre (pl. növényi maradványok) alapozódna. Ez a megközelítés jelentősen csökkentené az állattartás által okozott metánkibocsátást.
