Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte – írja a BBC News.

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői megvizsgálták, hogy a bolygó mely területein és mennyi fát lehetne ültetni, továbbá hogy az új erdőterületek milyen hatással lennének a légköri szén-dioxid-koncentrációra.

A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szakemberei a fotointerpretáció módszerét és a Google Earth térképszoftverét használva megállapították, hogy a már létező erdőségek, mezőgazdasági és városi területek mellett még világszerte 0,9 milliárd hektárnyi terület áll rendelkezésre faültetéshez.

A szakemberek szerint amikor ezek a fák teljesen kifejlődnek, akkor nagyjából 200 gigatonnányi szén-dioxidot – vagyis az ipari forradalom óta az emberi tevékenységek által kibocsátott káros anyag csaknem kétharmadát – lesznek képesek elnyelni, ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség egynegyede.

"A tanulmányunk egyértelműen bizonyítja, hogy jelenleg az újraerdősítés a rendelkezésünkre álló legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára" – mondta Tom Crowther, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: "ha most cselekszünk, akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid-koncentrációt, olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy évszázaddal ezelőtt volt példa".

erdő

Nem minden kutató ért egyet a fenti számokkal, de az biztos, hogy az erdők nagyon fontos szerepet játszanak a szén-dioxid megkötésében – fotó: Shutterstock

A kutatók hat országot jelöltek meg az újraerdősítés "gócpontjaiként": Oroszország (151 millió hektár), Egyesült Államok (103 millió hektár), Kanada (78 millió hektár), Ausztrália (58 millió hektár), Brazília (50 millió hektár) és Kína (40 millió hektár).

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kulcs most a gyorsaság, ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan fogynak az erdősíthető területek a trópusokon.

"Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy védjük a már létező erdőterületeket, további klímavédelmi intézkedéseket tegyünk és folyamatosan csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát" – hangsúlyozta Crowther.

Más kutatók szerint azonban a tanulmány "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen". Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Myles Allen szerint az újraerdősítés csupán egyike a leghatékonyabb stratégiáknak és semmiképpen sem az elérhető legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára, messze elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból eredő kibocsátás zéró szintre csökkentésétől. Megint mások túlzónak érzik az ültetett fák szén-dioxid-elnyelő képességével kapcsolatos becsléseket.

Ráadásul a jelenlegi tendenciák sem az mutatják, hogy a világ hatékonyan védené a meglévő erdeit. Elég csak a klímaváltozást tagadó brazil elnökre gondolni, aki zöld utat adott az esőerdők kiirtásának.