Az Európai Bizottság felmérése a tagországok mezőgazdasági üzemeinek főbb mutatószámait vizsgálva megállapította, hogy a tagországok területén az 5 hektár alatti kisgazdaságokat az átlagnál jóval nagyobb mértékben fenyegeti a csőd és a felszámolódás veszélye – írja az agrarheute.com.

Az 5 hektár alatti kisgazdaságok száma 2010 és 2016 között mintegy 15 százalékkal csökkent – fotó: Shutterstock

A Bizottság adatai szerint a tagországokban működő, legnagyobb számú csoportot képző, 5 hektár alatti mezőgazdasági üzemek száma 2010 és 2016 között mintegy 15 százalékkal csökkent, ezalatt a kisüzemek lemorzsolódása volt a leggyorsabb (közel 20%), miközben az 50-100 hektár között kategóriában ez csak 3 százalékot tett ki, sőt a 100 hektárnál nagyobb üzemek száma még valamelyest növekszik is.

A nagygazdaságok számára ugyanis a jóval nagyobb tömegű árbevétel nagyobb mozgásteret biztosít az egyes területeken jelentkező károk vagy egyéb terméskiesések kompenzálására. Az összes mezőgazdasági üzem több mint felének az éves árbevétele nem éri el a 4.000 eurót. Az uniós támogatások üzemnagyság szerinti eloszlása is nagyon kedvezőtlen a kisüzemek szempontjából, mivel az összes üzem számnak háromnegyed részét kitevő kisgazdaságoknak csak a direkt támogatások 13 százaléka jut.

A törpebirtokok túlnyomó része a keleti tagországokban található – fotó: Shutterstock

Ez nem jelenti azt, hogy a kisüzemek életképtelenek lennének, mivel az életképesség természetesen nagy mértékben függ az adott gazdaság fő tevékenységétől (állattartás, kertészet, termékértékesítés, stb.) és vetésszerkezetétől. Azt is figyelembe kell venni, hogy a törpebirtokok túlnyomó része a keleti tagországokban található. Az átlagos birtoknagyság Németországban 60, Romániában pedig csak 4 hektár. Az utóbbi esetben egy birtokkoncentráció akár egészségesnek is mondható.