Sáringer Gyula és talán még mások szerint is az „ökológiai növényvédelem” kifejezést elsôként, de legalábbis az elsôk között írtam le és használtam (Jermy 1975, Balás és Sáringer 1986, Nagy 1957). Anélkül, hogy ennek különösebb jelentôséget tulajdonítanék, néhány mondattal/gondolattal szeretném megvilágítani azt a szellemi/gyakorlati hátteret, amely szinte magától értetôdôvé teszi, hogy az ökológiai növényvédelem fogalma bennem, s nyilván közeli munkatársaimban (is) már jó 50 éve  felmerült.

Sors bona – nihil aliud … valóban, jó sorsom szinte mindig kiváló, de legalábbis igen karakteres emberek közelébe sodort, akiktôl volt mit tanulnom szakmában, emberségben egyaránt.

Soó Rezsô professzor
debreceni növényszociológiai (ma inkább növénytársulástannak mondják) iskolája mellett magától érthetôdô volt az a törekvésem, hogy az állattársulásoknak (nevezetesen az Orthoptera-együtteseknek) a növénytársulásokhoz való illeszkedési törvény­szerűségeit kutassam (Nagy 1944). Ennek az irányzatnak abban az idôben Európában még nem sok nyoma volt. E téren Balogh Jánostól (1953, könyvén kívül személyesen is) hasznos ösztönzést kaptam már jó 50 éve. A közelmúltban jubiláló tihanyi Biológiai Kutatóintézetben – nyári ösztöndíjasként – akkor gyakran csatlakoztam Balogh Jánoshoz, s a félsziget domblejtôin és rétjein tett közös kirándulásokon számomra igen hasznos eszmecserékre nyílt mód a biocönológia elméleti és gyakorlati szerepével kapcsolatban.