Szilágyi Krisztina elmondta, hogy az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete (MTA ÖK ÖBI) által szervezett nemzetközi konferencián 12 ország mintegy 60 szakembere vett részt.

A tanácskozáson a résztvevők megismerkedtek a Pannon Magbank tevékenyégével. A projektkoordinátor elmondta: a Pannon Magbank projekt 2010-ben indul a LIFE+ program és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával. Célja, hogy a Magyarország teljes területét lefedő pannon biogeográfiai régió őshonos növényfajainak legalább felét megőrizzék mag formájában az utókornak. A pontosan dokumentált és ellenőrzött körülmények között tartott maggyűjteménynek nagy jelentősége lenne abban az esetben, ha egy természeti katasztrófa miatt pótolni kellene az élőhelyükről eltűnő fajokat.

Szilágyi Krisztina jelezte: a Pannon Magbank munkája azért is kapott különleges figyelmet, mert a világon egyedülálló módon Magyarország a mezőgazdasági haszonnövények mellett a vadon élő növények genetikai anyagát is gyűjti és tárolja.

Az idén záruló projekt vezetője a tápiószelei Növényi Diverzitás Központ, partnerei az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a konferenciát szervező vácrátóti intézet. A pannon biogeográfiai régióba tartozik teljes Magyarország, valamint Csehország, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna egyes területei.

A konferencia résztvevői hangsúlyozták: elkötelezettek a LIFE+ program folytatása iránt, és javaslatcsomagot állítottak össze a döntéshozók számára a tevékenység folytatására - mondta el Szilágyi Krisztina.