Ha sokat foglalkoztunk a kiskertünkkel és azon belül a gyümölcsfákkal, és az időjárás is kedvezett, akkor most remélhetőleg roskadoznak a gyümölcsfáink a rengeteg gyümölcs alatt. Különösen az alma- és a körtefák vannak most ilyen szempontból veszélyben, hiszen egy idősebb, jól termő fa már idővel nehezen bírja el saját termésének súlyát. Ekkor pedig be kell neki segítenünk.

almafa terméssel

Ha sok a termés, lehet, hogy alá kell támasztani az ágat, nehogy letörjön. Fotó: Shutterstock

Ugyanis nem csak a gyümölcsbe keletkezhet kár, ha a gyümölcsfa nem bírja a terhelést, de magában a fában is, és mindenben és mindenkiben, aki éppen a gyümölcsfa alatt tartózkodik, amikor annak letörik az ága. Úgyhogy ez a feladat nem várhat, ha úgy látjuk, túl sok a termés, és nem bírja a gyümölcsfa, feltétlenül lépjünk közbe és segítsünk a fának.

Ha pedig megoldottuk, akkor jövőre gondoskodjunk róla korábban, és ne feledkezzünk meg róla, hogy elvégezzük még időben a gyümölcsritkítást. Szebb, finomabb, nagyobb lesz a termés, és a gyümölcsfa ága sem fog letörni a súly miatt.

Ezért fontos a gyümölcsfák megtámasztása

Az érett gyümölcs súlya alatt a fák koronája szétterül, és az ágak vízszintesen állnak, majd idővel lehajlanak. A termés alatt a túlterhelt ágak akár meg is repedhetnek, vagy rosszabb esetben le is törhetnek. Ilyenkor megsérül a termés, és ami még nagyobb baj, maga a fa is. Ezért nagyon fontos, hogy nyitott szemmel járjunk a kertben, is időben támasszuk alá a túlterhelt gyümölcsfák ágait karókkal, lécekkel.

Ez nem csak akkor hasznos, amikor a bőséges termés miatt kerül veszélybe a fa, hanem egy idősebb fát megvéd az esetleges viharok károkozásával szemben is. Habár a megrepedt ágakon is beérik a gyümölcs, azért nem lesz olyan szép és finom, mint a korona egészséges, zavartalan tápanyag-ellátottságú részein, így hát jobb megelőzni a bajt.


Mikor metsszük meg az almafát?

Azért is fontos rendszeresen megmetszeni a gyümölcsfákat, mert úgy elkerülhető, hogy maguktól törjenek le az elöregedett, sérült ágak. Az almafa szerencsére egyáltalán nem kényes, ha a metszés időpontjáról van szó. Amint a hőmérséklet 0 Celsius-fok fölé emelkedik, nyugodtan sort keríthetünk az almafa metszésére. Ezt pedig azért is érdemes megtenni, mert ez garantálja az ízletes és bőséges almatermést.

Tavasszal az almafa metszési feladatai a korona metszése, továbbá az ágak és a törzs megerősítése. Ekkor kell kialakítani az almafa koronáját és eltávolítani a sérült és elhalt ágakat. A 7 évesnél idősebb almafáknál a felső ágakat is el kell távolítani, de a fiatalabb almafák tavaszi metszése esetén ezeket meg kell hagyni.

Azonban az almafa tavaszi metszése során minden esetben el kell távolítani a beteg, száraz ágakat, és azokat is, amelyek gátolják, hogy a korona jól átjárható, szellős legyen. Szintén el kell távolítani a függőlegesen növekvő, vagy a törzs felé irányított fiatal hajtásokat, azonban ne bántsuk a talajfelszínnel párhuzamos ágakat, mert ezek teremnek a legbőségesebben.

Az almatermésűeket egész télen metszhetjük, hiszen nem érzékenyek a fagyra. Azonban arra ügyeljünk, hogy télen sem metszhetjük meg az almafát, amennyiben a hőmérséklet -5 Celsius-fok alá süllyed, mert akkor az almafa szövetei könnyen roncsolódhatnak.

A téli metszést megkönnyíti, hogy ilyenkor a fákon nincsenek levelek, így sokkal könnyebben hozzáférhetünk az ágakhoz, és jobban átlátjuk, melyek a beteg, sérült, rossz irányban növekedő ágak, amelyeket el kell távolítani.

A sebkezelés nagyon fontos

Fontos, hogy a sérülés, vagy a metszés során keletkezett nyesedéket minden esetben gyűjtsük össze és semmisítsük meg, különben a rajta lévő betegségek és kártevők hamar el tudnak terjedni a kertben, sorra fertőzve a növényeinket.

Nagyon fontos, hogy mindig fertőtlenített eszközzel végezzük el a fa sérült ágainak eltávolítását és a metszést, és ne menjünk át egy másik gyümölcsfához úgy, hogy ne fertőtlenítettük volna le az összes használt eszközt. A fák esetében minden ötforintos érménél nagyobb átmérőjű seb esetén végezzük el a sebkezelést, ezek a sebek ugyanis már elég nagyok ahhoz, hogy jóval nehezebben forrjanak össze, mit a kisebb sebek.

körtefa gyümölccsel

A gyümölcsfák esetében nagyon hasznos és fontos a rendszeres metszés. Fotó: Shutterstock

Akár metszőollóval, akár motoros- vagy kézi fűrésszel, akár ágvágó ollóval dolgozunk, a fertőtlenítés és a sebkezelés nem maradhat el. A sebet érdemes körbefaragni, hogy megszüntessük az érdes, tépett felületet, és elősegítsük a gyors sebgyógyulást.

A sebkezelés segít lezárni a sebet a kórokozók és a kártevők elől, és felgyorsítja a seb szöveteinek gyógyulását. Ügyeljünk rá, hogy olyan sebkezelő anyagot használjunk, amely jól kenhető, jól fedi a sebet, fertőtlenítő hatása van, és nem mossa le az eső sem. A sebkezelés elmaradása nagyon súlyos következményekkel járhat, hiszen a nyitott seb szélén nagyon gyorsan be tudnak jutni a különféle kártevők és a betegségek is nyitott kapukat döngetnek.

Így kezeljük a sebeket

Először is vágjuk simára a sebek széleit, melyhez akár kést, akár kacort, akár a metszőolló pengéjét is használhatjuk. Ezután kell bekenni a sebet a sebzáró anyaggal, melyet a nagyobb kertészeti áruházakban, illetve a gazdaboltokban tudunk beszerezni. Ezek mindig szellőző, de vízlepergető felületet adnak, sőt, vannak olyanok is, amelyek gombaölőszert tartalmaznak. Az is jó sebkezelő megoldás, ha réz- és kéntartalmú szer egy százalékos oldatával, ecsettel kenjük be a sebeket.

Bőséges termést, és azokat jól viselő gyümölcsfákat kívánunk!