A MARTON GENETICS vetőmagjaiból kikelt növények mégis képesek erre. Nem csupán mennyiségben, minőségben, vagyis a beltartalmi értékeket tekintve tapasztalnak kiemelt változásokat azok a gazdák, akik a cég termékei mellett tették le voksukat.

Harminc éve foglalkozik szarvasmarha-tenyésztéssel Ócsai Árpád, és ha szarvasmarha, akkor kukorica – méghozzá nagy mennyiségben. 35 hektáron termesztenek silókukoricát vetésforgóban, hogy kellő mennyiségű takarmánnyal láthassák el a tél folyamán állataikat. Közel 4 éve használják a martonvásári MARTON GENETICS termékeit.

Ócsai Árpád

Ócsai Árpád már négy éve használja a MARTON GENETICS termékeit – fotó: Agroinform.hu

„Mindent kipróbáltunk 34 év alatt, ami rendelkezésre állt a piacon. Nagyon sokat kellett válogatnunk, hiszen olyan silókukoricára volt szükségünk, amit jól tudnak hasznosítani a szarvasmarhák. Mi mindig nézzük a szár-cső arányt és a beltartalmat is. Nem csak a mennyiség, a minőség is elengedhetetlenül fontos. A kukoricasiló esetében ugyanis az a cél, hogy minél többet képes legyen belőle megemészteni a szarvasmarha, és minőségi tejjé alakítsa.

Tehát bár hiába tömegtakarmány, nem törekedhetünk csak a mennyiségre, a minőség legalább olyan fontos. Ezért nem csupán a hozamot vizsgáltuk, hanem laboratóriumi vizsgálatokat is végeztünk, hiszen nem mindegy a fehérje-széndhidrát-keményítő arány sem.

A beltartalom tekintetében a MARTON GENETICS termékei hozták a legjobb eredményt.”

A martonvásári cég természetesen többfajta vetőmagot is kínál, ezért érdemes megvizsgálni, hogy melyiket milyen talajba érdemes vetni. Ócsai Árpád hatféle silókukoricát próbált már ki, hogy megtudja, melyik milyen talajon terem jól.

kukorica

A beltartalom tekintetében a MARTON GENETICS termékei hozták a legjobb eredményt – fotó: Agroinform.hu

A LACTOSIL például kötött talajon teljesített kiemelkedően. Ez a hibrid remekül alkalmazkodik az eltérő környezeti feltételekhez, így a gyengébb területeken is kiemelkedően szerepel. A magas szemhányadnak köszönhetően kiváló szilázs készíthető belőle. A MARTON GERENTICS ezt a terméket elsősorban a jó kultúrállapotú területekre ajánlja olyan gazdálkodóknak, akik a kompromisszummentes szilázs készítéséhez ragaszkodnak, magas potenciált várnak, kiváló beltartalommal.

„Idén végeztünk egy kísérletet: MARTON GENETICS silókukorica fajtákat egymás mellé vetettünk, és megvizsgáltuk, mit produkálnak ugyanazon a talajon, ugyanolyan csapadékviszonyok, ugyanolyan klíma mellett. A CLASSIL szintén Leafy típusú hibridkukorica, és nálunk kiválóan teljesített kötött talajon és homokon is. Szárazság- és stressztűrő, magas a termőképessége is. A MAXIMA szintén stressz- és szárazságtűrő, én kifejezetten homokos területekkel rendelkező gazdáknak ajánlanám. Az IVOLA pedig kimondottan kötött talajon mutatja a legtöbbet. Ezek persze a saját tapasztalataink, de szerencsére a MARTON GENETICS szakemberei segítenek a területeinknek legmegfelelőbb fajták kiválasztásában.”

Ócsai Árpád arról is beszámolt, hogy amikor egyéb cégek termékeivel kísérleteztek, előfordult, hogy a kukorica csak egy méter magasságot ért el aratásig. Vagyis bár földjeik alacsony aranykorona értékűek, de a növény a benne lévő kevés tápanyagból szinte semmit nem tudott hasznosítani.

kukorica

A MARTON GENETICS szakemberei segítenek a területeinknek legmegfelelőbb fajták kiválasztásában – fotó: Agroinform.hu

„Mi igen alacsony aranykorona értékű földeken dolgozunk, tehát igen gyenge minőségű a talaj. Ezen lehet javítani jó műtrágyázással, különféle lombtrágyákkal, de csodát természetesen így sem várhatunk, ezért a vetőmagon nagyon sok múlik. Ugyanis ha a vetőmag nőni kezd, nem mindegy, hogy a szármára adott tápanyagokat hogyan, milyen mértékben képes felvenni.

Más cégek termékeit is kipróbáltuk, volt olyan vetőmag, amiből 3,5-4 méteres növény lett, jó volt a beltartalma is, ám amikor arattuk, a szemek egyszerűen lehullottak a földre. Más fajtáknál pedig például azzal kellett szembesülnünk, hogy a szár behúzásakor a csövek folyton megakadtak. Hiába volt tehát gyönyörű a kukorica, olyan magasan helyezkedtek el a csövek, hogy a mi gépünk nem tudta vágni, ezért néhány percenként le kellett állítani az aratást, hogy elhárítsuk a problémákat.”

Ócsai Árpád arra is, kiért, hogy a MARTON GENETICS termékei közvetve a tejtermelésre is kihatnak. Más termékeknél előfordult, hogy vastag és kemény lett a szár, amit a szarvasmarhák nem szeretnek, így egyszerűen kiválogatják a takarmányból, és a földön hagyják érintetlenül. Ha pedig nem hasznosul, nem is hat a tejtermelésre.

kukorica

A szarvasmarhák nem válogattak, örömmel fogyasztották el a silókukoricát – fotó: Agroinform.hu

„Ha vastag a szár, nehezen vagy egyáltalán nem emészthető. A MARTON GENETICS termékei esetében szerencsére nem kellett külön figyelmet fordítanunk arra, hogy hogyan, mennyire apróra vágjuk a szárat.

Vékony és sokkal puhább lett a növények szára, a szarvasmarháink így egyáltalán nem válogattak, mindet örömmel elfogyasztották.

Az sem mindegy, hogy mennyi a keményítő- és a szénhidráttartalma a kukoricának, vagyis mennyire édes. A szarvasmarha ugyanis édesszájú állat. Az édesebb ízvilágú takarmányokat sokkal szívesebben fogyasztja. Egyszer a lucernát nedvesen báláztuk, így fermentálódott, bebarnult, és olyan illata lett, mint a kávénak. Azt hittük, hogy nem eszik majd meg a tehenek, de csak azt ették, a többi lucernát a földön hagyták, ezért pedig egyenesen verekedtek, hisz olyan édes volt, mint a karamell. Ez a történet is bizonyítja, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen szénhidráttartalommal rendelkezik a silókukoricánk. A MARTON GERETICS silókukoricái jellegükben nagyon hasonlítanak a csemegekukoricához.”

Nem csupán a minőséget, hanem a mennyiséget illetően is elégedett Ócsai Árpád. A MARTON GENETICS vetőmagjaiból kikelt kukoricák esetében 3-4 csövet is learathattak egyetlen szárról, ami alapvetően is szép szám, de egy 3 aranykoronás föld esetében egyenesen csodának számít. A számok is magukért beszélnek: amíg más cég termékeit használták, 60-80 mázsa silókukoricát takarítottak be 130 pótkocsival,

idén 1100 mázsát szállítottak be, ami sokkal magasabb minőségű beltartalommal is rendelkezett.