Manapság már kevesen lepődnek meg, ha egy repülő drónt látnak a szántóföld felett körözni. Hazánkban is egyre több vállalkozás nyújt vadkár felmérést, hozambecslést vagy akár drónos permetezést, így már bárki számára elérhető és megfizethető technológiává vált ez a szolgáltatás. A közelmúltban azonban egy újabb területre sikerült betörnie ennek a technológiának, mégpedig a kertészetekbe.

Nemrég egy izraeli startup – a Tevel Aerobotics Technologies – mutatta be a szabadalommal védett forradalmi megoldását a nagyobb méretű gyümölcsök begyűjtésére. A megoldás lelke egy mesterséges intelligenciával megtámogatott, intelligens képfelismerő rendszerrel szerelt drón flotta.

A rendszer képes megkülönböztetni az érett gyümölcsöket az éretlentől, valamint képes egyszerre több drón munkáját összehangolni anélkül, hogy nekimennének a tereptárgyaknak, vagy egymást akadályoznák az ültetvényen.

Mindegyik repülő eszköz egy körülbelül 1 méter hosszú karral van felszerelve, mely képes megragadni a gyümölcsöt, majd súlya és mérete alapján már a megfelelő konténerbe rakni, így megspórolva az osztályozás költségét is. A robotkar megfelelő eszközzel felszerelve szüretelésen kívül gyérítésre, sőt akár metszésre is használható.

drónok a gyümölcsösben

Drónok munka közben – fotó: Tevel Aerobotics Technologies

Az izraeli cég terméke jelenleg még csak alma és narancs begyűjtésére alkalmas, de már dolgoznak az elérhető növények listájának kibővítésén. A fejlesztés különösen aktuális, hiszen egyre inkább problémát jelent a nagy élőmunka igényű kertészeti növények szüretelése. Évről évre vendégmunkások tízezrei jelentik a megoldást a nyugati országokban jelentkező erőforráshiányra a szüreti időszakokban. Az idei évben – és feltehetőleg a közeljövőben – a Covid vírus miatt több országban okoz komoly problémát a mezőgazdasági idénymunkások hiánya, melyre különösen jó megoldást nyújthat ez a technológia.

A rendszer további előnye, hogy éjjel is képes dolgozni, továbbá jóval alacsonyabb működési költsége van, mint az azonos teljesítményű humán erőforrásnak.