Szombattól látogatható a XII. Duna-Tisza közi Agrár Expó, amelyet Font Sándor az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke és dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára nyitott meg.
A rendezvényen olyan kézműves élelmiszerekkel, szörpökkel, mézekkel, süteményekkel, gyümölcslevekkel, gyógynövényekkel, ételízesítőkkel, teákkal, borokkal és sörökkel is megismerkedhetnek az érdeklődők, amelyeket a nagy áruházláncok polcain nem találnak meg.
Természetesen a kézműves finomságokat és a kiváló magyar élelmiszereket meg is lehet vásárolni a helyszínen.
A rendezvény tematikusan illeszkedik a 2022-ben induló, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójához kapcsolódó emlékév kiskőrösi programsorozatához – így olyan csemegékkel is találkozhatnak most az Expóra látogatók, mint például a Petőfi gasztronómia, vagy a Petőfi kávélikőr névre keresztelt különlegesség.