A fogyasztói igények kielégítése érdekében Európában (többek között Svédországban és Norvégiában) egyre több vállalkozás áll rá a biolebomló anyagok gyártására – mondja a lengyel cég igazgatója, aki a termékskála és az áruforgalom lényeges bővítésében gondolkodik.

Hét hónappal ezelőtt a cég elkezdte különböző tálcák és edények, illetve csomagolófóliák gyártását. A tasakkok és edények 80 százalékban cukornádszárból készülnek (amihez 15 százaléknyi krétát és 5% bioolajat kell hozzáadni, génmódosított anyagot egyáltalán nem tartalmaznak),

a cég pedig garantálja a 100 százalékos biolebomlást.

A biovonal mellett a vállalat papíralapú csomagolóanyagokat is gyárt, amelyek politejsav- vagy bioviasz-bevonattal is készülhetnek. Ezeket az anyagokat a nagyközönség számára igazából ebben az évben, az Esseni Kertészeti Világkiállításon mutatták be (egyértelműen pozitív fogadtatás mellett), a közeli jövőben azonban már kereskedelmi forgalomban is kaphatók lesznek – olvashatjuk a floradaily.com hírportálon.