A módosítás keretében az igényelhető támogatási összegek megemelésére kifejezetten csak a Vidékfejlesztési Program készítése óta megnövekedett költségek miatt került sor. Továbbá újabb célterületeket határoztak meg. A nak.hu összefoglalta a módosítás tartalmi részleteit.

• A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg az éves fejlesztési keret módosítása alapján pontosításra került, és a korábbi 2,97 milliárd Ft-hoz képest 3,1 milliárd Ft-ra emelkedett.

• A Vidékfejlesztési Program módosítása alapján a felhívás keretében új célterületeket határoztak meg, melyek két olyan kárhelyreállítási esetkörhöz kapcsolódnak, amire még a VP elkészítése során nem gondoltak:

- A kárt egyes esetekben – szakmailag kielégítő eredménnyel, viszont lényegesen olcsóbban – sarjaztatás útján is helyre lehet állítani, ezért bevezetésre került az „erdőkárok gyökérsarjaztatással történő helyreállítása” célterület.

erdő

Megemelkedett összegekkel lehet pályázni az erdőkár helyreállítására – fotó: Pixabay

- Ha a helyreállítás érdekében a károsodott faállomány letakarítására is szükség van, amelynek a költségeit a letakarított faanyag hasznosításából nem lehet finanszírozni (jellemzően töréskárok esetén), akkor indokolt a támogatási összegek további növelése, amit az alaptámogatások differenciálásával valósítottak meg. Így tehát bevezetésre kerültek a „töréskár (hó, szél, jég)/széldöntés mesterséges erdősítéssel, illetve gyökérsarjaztatással történő helyreállítása” célterületek.

•• A 2020. márciusi módosítás alkalmával kiegészült a felhívás a „Nem támogatható tevékenységek” fejezettel. Az itt felsoroltak köre most kibővült az alábbiakkal:

• háziállat által okozott károsítás helyreállítása,
• hatóság által igazolt ismeretlen kár helyreállítása.

•• Az 5.3 A támogatás mértéke, összege fejezetben változtak a támogatási összegek.

Az alábbi táblázatban találhatók a módosítás előtti és a megemelt, valamint az új célterületekhez tartozó összegek:

képAz elszámolható kiegészítő költségeket a következő táblázat tartalmazza (a megemelt összegek szintén pirossal jelölve):

képA 2021-ben megemelkedett támogatási összegek a 2021-ben és azt követő években benyújtott támogatási kérelmek kapcsán kerülnek alkalmazásra.

• Módosultak továbbá a 3. számú mellékletben található tartalmi értékelési szempontok. A változások értelmében számottevően nagyobb területekért jár pont a horizontális szempontok esetében, és csak erdőbirtokosságra, illetve erdőgazdálkodási szakirányító vállalkozásokra vonatkozhat.

A megváltozott tartalmi értékelési szempontok a 2021-ben és az azt követő években benyújtott támogatási kérelmek kapcsán kerülnek alkalmazásra.

• A 3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások II. Kötelezettségek vállalása fejezet kiegészült a mag- és makkvetés, valamint a sarjaztatás esetében alkalmazandó előírásokkal (6. és 7.pont), amelyeknek értelmében sarjról történő természetes erdőfelújítás – az erdészeti hatóság ellentétes döntése hiányában – csak gyökérsarjaztatással történhet. Mag- vagy makkvetéssel, vagy gyökérsarjaztatással történő erdőfelújítás vagy állománypótlás esetében a támogatás kifizetésének feltétele, hogy a kérelmező rendelkezzen az erdészeti hatóság által az erdőfelújításról vagy állománypótlásról kiállított „az erdősítések műszaki átvételi jegyzőkönyve” (E-lap) dokumentummal. E-lap kiállítására legkorábban a tárgyév június 15. napjától kerülhet sor.

• A csatolandó mellékletek listája kiegészül. Mostantól kötelező – az előző pontban leírtakkal összhangban – mag- vagy makkvetéssel, vagy gyökérsarjaztatással történő állománypótlás esetében az erdészeti hatóság által kiállított E-lapot is mellékelni. Valamint a szintén csatolandó szaporítóanyag-származási igazoláshoz kötődően kiemelésre került, hogy ezen dokumentumon olvashatóan kell feltüntetni a szaporítóanyag felhasználási helyét, mértékét és idejét.

• A támogatás módja fejezetben előírtak – amelyek arra vonatkoznak, hogy a csak a 2014. július 1-je után keletkezett károk támogathatók kizárólag, illetve a káresemény bekövetkezésétől maximum 4 év telhet el a támogatási kérelemig (ami egyben a  kifizetési igénylés) – kiegészülnek a számítás módjára vonatkozó instrukciókkal: amennyiben a káresemény bekövetkezésének idejeként az erdészeti hatósági nyilvántartásban év és negyedév kerül meghatározásra, úgy az adott évet követő negyedik naptári év azonos negyedévének utolsó napjáig adható be kérelem.

• A Fogalomtárban (1. sz. melléklet) meghatározták a „sarjaztatás” fogalmát, amely nem más, mint a gyökérsarjról történő természetes felújítás. Valamint pontosításra és kiegészítésre kerültek további definíciók:

- az „elsőkivitel”: az erdőfelújítás, erdőtelepítés első évi munkái a talaj-előkészítéstől a csemeteültetés, a magvetés, gyökérsarjaztatás vagy dugványozás befejezéséig;

- a „káresemény”: a 7. számú melléklet (hatósági bizonyítvány) szerinti hatóság által igazolt természeti katasztrófa, amely a támogatási kérelem benyújtását megelőző nem több mint 4 évben következett be;

- és a „természeti katasztrófa”: az Evt. 56.§ (1) bekezdés e) pontja szerinti hó, jég, szél, talajvízszint változása, légszennyezés, belvíz, fagy, aszály, tűz, illetve árvíz – mint abiotikus károsító tényezők – által okozott erdőkárok, vagy az Evt. 56.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti növényi, állati vagy fertőzést okozó egyéb szervezetek – mint biotikus károsítók – által okozott vagy ezek együttes hatására (fapusztulás) bekövetkezett erdőkárok.

A felhívással összhangban módosult a Támogatói Okirat is.

A módosított pályázati dokumentáció innen érhető el.