Deja vue

Ahogy tavaly beszámoltunk róla karácsony éjjelén rejtélyes és gyilkos támadás történt a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyháza és Bugac között. Akkor egy azonosítatlan, nagy testű állat pusztította el Zana Viktor gazda birkáit. Láthatóan nem táplálékszerzés miatt gyilkolt a rém, mindent megölt, ami csak mozgott. Ma kísértetiesen megismétlődni látszanak az események Törtelen, de erről később.

A tavalyi párduc-derby 2021 decemberében kezdődött, amikor is Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere megosztotta közösségi oldalán a híres videót, melyen feltűnt a párducnak gondolt állat Kiskunhalas határában. A párducot ezt követően január végéig több helyen, többször is látni vélték. A listára felkerült Szolnok, Kecskemét, Kerecsend és Tiszatenyő is, de azóta mintha nyoma veszett volna.

Egészen a mai napig, ma ugyanis a sokszínű vidék hírt adott róla, hogy a Pest megyei Törtel Község önkormányzatának Facebook oldalán a helyi polgárőr egyesület ismét látni vélte a Félegyházi Bagira néven emlegetett nagymacskát. A Törtelért polgárőr egyesület az alábbi posztot tette ugyanis közzé:

"TÖRTELÉRT POLGÁRŐR EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓJA"

Tisztelt Törteli Lakosok!

Szombaton 22 óra körül Polgármester úr értesített bennünket, hogy lakossági bejelentés érkezett, hogy a Kákás dűlő közelében "Párducot" láttak. A mezőn hagyott halva született borjútetemet rágta meg valami. Hajnalig jártuk a környéket, éjjellátóval kerestük a "párducot'. Kereste a Rendőrség, a Mezőőrség, és a Vadásztársaság is. Kérjük, ha látnak valamit jelezzék!"

A ceglédi Állatmenhely Nyílt Alapítvány egyenesen felhívást tett közzé a Facebookon párducügyben:

"A fekete párduc már Törtelen  jár, nemsokára Ceglédre érhet! Ha valaki látja értesítse a Rendőrséget, vadászokat! Örülök, hogy egyesek ilyen jól elszórakoznak rajta! Nem tudni, hogy merre indul Törtelről, lehet, hogy nem Cegléd felé veszi az irányt! A Törteli Polgármester hívott, hogy be tudjuk-e fogni, megevett egy fél borjút!  Ha Ő viccelt, akkor viccesre sikeredett a posztunk is!

Némelyik ember véleményére inkább nem reagálok!"

Akárhol is legyen most Kipling fekete rettenete, a törteli rézsűk éjszakai vándorainak imái mögött leselkedő rettegett szörnyeteg, mindenkit arra kérünk, hogy járjanak nyitott szemmel, de még inkább kamerára húzott mobilokkal, és ha bárhol trópusi állatokba ütköznének, küldjék el nekünk a felvételeket. Az állatkert nem ér, ne ugráljunk Hanga Zoltán idegein.

(Forrás: sokszinuvidek)