Érdemes generációs időben mérve áttekinteni az emberiség és a mezőgazdasági termelési módok történelmét.* Érdekes, meglepő s tanulságos kép alakul ki e vizsgálódás során.
Hogy miért érdemes az időt generációs időszakokban is mérni, annak több oka van. A táplálkozás szempontjából nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a gyermek egészségét az anya és a nagymama táplálkozása – mondhatnánk étrendje – is jelentősen befolyásolja. Tapasztalat, hogy azokat az ételeket, amelyeket az anya fogyaszt a terhessége alatt, a megszületett gyereke is eleve kedveli. Azon senki sem lepődhet meg tehát, hogy az édesanya terhesség alatti táplálkozása befolyásolja a magzat és a gyermek későbbi egészségét, fejlődését. Arra már viszont kevesen gondolnak, hogy a amikor a leánygyermek megszületik, petefészkében már ott vannak a következő generáció számára is a genetikailag kész petesejtek. A majd ebből a generációból megszülető gyermekek, utódok egészségét tehát már nagymamájuk környezetének tisztasága és táplálkozása befolyásolja. Így az sem lehet meglepő, hogy nagyanyáink táplálkozása hatással van a ma élő generáció egészségére is.

Lássuk a történelmi léptéket
Az emberiség történetének fenntartható időszakát az első százezer generáció képviselte. Abban a korban az ember még gyűjtögető, halász- vadász életmódot folytatott. Akkor lehetett az elképzelhető „legegészségesebb” a környezet, hiszen még nem léteztek környezetidegen anyagok, amelyekkel elszennyezhették volna. Tiszta talajból nőttek a növények, tiszta vízben éltek a halak, a vadak húsa, teje, tojása vegyszermentes volt. Ezzel együtt járt ugyan, hogy az emberek sajnos gyakran éheztek is, ezért tudatosan törekedtek a folyamatos élelem ellátásra. Így alakult ki a mai értelemben emlegetett fenntartható mezőgazdaság, amely mintegy 500 generációs időszakot ölelt fel. Ez idő alatt az emberek a növények és állatok természetének megfigyelésével, számukra kedvező tulajdonságaik kiválasztásával – nemesítésével – igyekeztek az elegendő élelmet biztosítani maguknak. 500 generáción át a nehéz fizikai munkát csak kézi szerszámok, egyszerű eszközök és az állati erő segítségével végezték el.



Az ipari forradalommal a mezőgazdaságban is elkezdődött a gépesítés.
A gőzgépet követték a cséplőgépek, majd a kombájnok, az állati igavonó erőt lecserélték a traktorok. A gépek mechanikai és vezérlő egységeinek fejlődése eredményeként napjainkban már azon sem csodálkozunk, ha a „gazda” a műholdas számítógépes rendszer segítségével például Nagy-Britanniából Magyarországon, vagy más kontinensi országban műveli a földet.  
Az ipari forradalom azonban nem csak a mezőgazdaságban, de az élelmiszeriparban is számos technikai változást hozott. A gépesítés lehetővé tette az olcsó cukorgyártást, a hengermalmok mindenki számára olcsón hozzáférhetővé tették a fehérkenyeret, az élelmiszerek közt megjelentek a sózott húsok, halak, a konzervek, amelyeket nagy távolságokon keresztül lehetett szállítani. Ahogy az emberek otthagyták a földeket (és a friss, helyben termelt táplálékot), hogy a városban gyárakba menjenek dolgozni, sokuk egészsége is romlásnak indult. A feldolgozott és tartósított ételekkel együtt megjelent a vitaminhiány, gyakoribbak lettek a csontrendszeri és egyéb megbetegedések.
A tartósított élelmiszerek ugyanis a gyártás, szállítás és tárolás során elvesztették tápértékük jó részét.
A kémia fejlődésével a XX. század közepétől világszerte elterjedt a mezőgazdasági vegyszerek használata. Először a műtrágyák, majd a különféle szintetikus vegyszerek (gyom- és rovarirtó szerek, gombölők majd talajfertőtlenítők) jelentek meg a mezőgazdasági gyakorlatban. Hódított, és a harmadik világban ma is terjed a termés mennyiségét vegyszeresen növelő termelési mód, a „zöld” forradalom. A világon mindenütt az iskolákban és az egyetemeken is a nagyüzemi mezőgazdasági módszereket tanítják, mint azt a módszert, amely az emberiség folyton növekvő élelmiszer igényét képes kielégíteni.
A zöld forradalom azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A termés mennyiségének kezdeti gyors növekedését követték az egyre gyakrabban felbukkanó problémák. A talaj kimerült, a termés mennyisége sem fokozható tovább, még újabb vegyszerekkel sem. Kiderült, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság az egyik legnagyobb környezetszennyező és energiafelhasználó. Gyűlnek az adatok, melyek szerint az intenzív módszerekkel előállított táplálék sok betegség forrása. Világossá vált, hogy a „zöld forradalom”, a vegyszeres nagyüzemi mezőgazdasági rendszerek nem fenntarthatók.
A nagyüzemi mezőgazdasági gyakorlat bevezetése óta mindössze két generációnyi idő telt el. Arra, hogy a táplálékból és környezetből a testünkbe jutott vegyszereknek mi a hatása ránk, és az utódainkra, ma még megbízható válaszokat nem tudunk adni, az csak a majd a jövőben derül ki. Most érünk annak a két generációnyi időnek a végére, melyet még nagyanyáink vegyszermentes tápláléka és tiszta környezete képviselt. Az emberek többsége, sajnos a szakembereket is beleértve, még nem ismerte fel, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy a vegyszeres nagyüzemi mezőgazdasággal mekkora kárt okozott magunknak és a környezetünknek. Ahhoz pedig legalább 1–2 generációnyi időre van szükség, hogy az emberek szemlélete megváltozzon ezen a téren.
Az 1960-as évek végén indult meg Ang­liá­ban az egészség védelmére a ha­gyo­­mányokon alapuló vegyszermen­tes gazdálkodási mozgalom, amiből a mai öko/biogazdálkodás kifejlődött. A Soil Associationt a világon sok hasonló szervezet megalakulása követte. Azok a gazdák, akik meg akarták védeni maguk és családjuk egészségét a szintetikus vegyszerektől, egyre nagyobb számban csatlakoztak az öko­­mozgalomhoz. Sokan rájöttek arra, hogy az ökogazdálkodásnak, és az ökológiai módszerekkel előállított élelmiszereknek, ha más táplálkodástani előnye nincs is, az egészség szempontjából rendkívül fontos, hogy garantáltan szintetikus vegyszermentesek, így mindenképpen egészségesebbek a nagyüzmi módszerekkel előállított társaiknál.
A nagyfokú vegyszerhasználat és a nagy­üzemi mezőgazdaság problémáinak megoldására a tudomány a génmódosított növények (és állatok) bevezetésével állt elő. A biotechnológiai ipar azt remélte, hogy a rovarölő szereket termelő GM növények, valamint a herbicid-rezisztens, vagy növényvédőszer-toleráns GM növények majd csökkenteni fogják a vegyszerhasználatot. Erre alapozva óriási PR kampány indult el világszerte a GM növények termesztésének támogatására. Mindössze fél generációnyi idő telt el a GM növények bevezetése óta, de már is nyilvánvaló, hogy a peszticidet termelő GM növények maguk váltak vegyszergyárakká. Sokkal több vegyszert juttatnak a környezetbe, mint a permetezés.
A hagyományos és a bio termesztésű növények összetételének összehasonlításakor azt találták, hogy a nagyüzemi módszerrel termesztett növények valamivel több fehérjét, béta-karotint és sokkal több nitrátot tartalmaztak. Ennek oka műtárgyázást követően a fölöslegben lévő N jelenléte a talajban. A N felesleg ugyanis megnöveli a növény sejtekben a kloroplaszt mennyiségét és a fotoszintetizáló kapacitást. Ennek eredményeképpen megnő a cukrok és a béta-karotin mennyisége és ez a vegetatív növekedésnek kedvez. Ilyen körülmények között nő a növényben a nitrát tartalom, ugyanakkor a C-vitamin tartalom alacsonyabb, ugyanis a C-vitamin szintézis csak a növény reprodukciós ciklusában kezdődik. A reprodukciós ciklus beindulásakor ugyanis a gyökerek abbahagyták a legtöbb alapvető és mikrotápanyag felvételét. Ha akkor hiányos a növény valamely tápanyagban, az is marad és a termés is hiányos lesz
(kivéve, ha levéltrágyát permetezünk). A reprodukciós szakasz alatt és éréskor a növény a fölösleges energiát másodlagos metabolitok szintézisére fordítja. A növényt érő biotikus és abiotikus stressz hatására megnő a polifenolok, flavanoidok, terpének, alkaloidok és a kéntartalmú anyagok mennyisége. Ezek hatására alakulnak ki az ízek és a szín.
Egy francia tanulmány szerint, amelyet a „Journal of Agronomy for Sustainable Development” lap közölt 2009-ben összefoglalta a legfontosabb eltéréseket a konvencionális és bio termesztés között.

  • A bio növények több szárazanyagot tartalmaznak (nagyobb a tápanyag denzitásuk).
  • Több bennük az ásványi anyag.
  • Több antioxidánst (fenolt  és szalicilsavat) tartalmaznak, amelyek védenek a ráktól, szív- és keringési rendellenességtől.
  • Az állati termékekben több a többszörösen telített zsírsav, amely véd a szívbetegségektől.
  • A fehérjék, szénhidrátok, vitaminok különbségére nincs elegendő adat.
  • A biotermékek 94–100%-a egyáltalán nem tartalmazott növényvédő sze­reket.
  • A zöldségek kb. 50%-kal kevesebb nitrátot tartalmaztak (a nitrátok rákkeltőek, a diabetes és az Alzheimer-kór kialakulásával hozható kapcsoltba.
  • A biogabonák a konvencionálishoz hasonló mennyiségben tartalmaznak mikotoxinokat.

A rendszerváltást követő mezőgazdasági tulajdon szerkezet váltás lehetőséget adott volna a zöldség és gyümölcstermelés felfuttatására, a családi gazdaságok támogatásával a termelés zöldítésére, csökkentett vegyszerfelhasználásra – hasonlóan a fejlettebb országokban folyamatosan terjedő biogazdálkodásra. Kérdés, hogy képesek vagyunk-e a régebben használt ökobarát módszereket felújítani és úgy továbbfejleszteni, hogy a teljes értékű termések mellett ne csökkenjenek terméshozamok? A fenntartható termesztési eljárásokra előbb utóbb úgyis rákényszerít a természet, hiszen ha tetszik, ha nem – nincs más járható út. Talán a váltással még nem késtünk még el.

*Generációs időnek azt az átlagos életkort nevezzük, amikor az anyák első gyermeke megszületik. Ez az időintervallum a történelem folyamán helyenként és korszakokként változik, napjainkban ez az idő 20–25 év.

Bardócz Zsuzsanna
MTA doktora