Kedden a spanyol kormány katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetét, ahol több mint egy hete tört ki a Cumbre Vieja vulkán.

Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának műholdadatai szerint eddig 589 épület semmisült meg és 258 hektárnyi földterület, valamint 19 kilométernyi útszakasz pusztult el. A vulkáni hamuval borított területek nagysága meghaladja az 1500 hektárt.

1000 fokos lávafolyam perzseli fel La Palma szigetét – Fotó illusztráció: pixabay.com

A több mint 1000 Celsius fokos magmafolyam mintegy 800 méterre közelítette meg a sziget nyugati partját. A közeli Tazacorte település több részén egy napja lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el a hatóságok felszólítva az ott élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat is, mert a láva és a tengervíz találkozásakor veszélyes gázok szabadulnak fel. Sőt, szakértők arra is figyelmeztettek, hogy nem kizárt az sem, hogy savas eső essen.

A múlt héten mintegy hatezer embert telepítettek ki, közülük négyszázan már visszatérhettek otthonukba. Azonban a vulkáni tevékenység nem csitul, kedden egy második kráter is megnyílt a tűzhányón, amelyből a korábbinál folyékonyabb és gyorsabban haladó láva árad.

A vulkán kitörése miatt a 85 ezer lakosú La Palma szigetet jelenleg kizárólag vízi úton közelíthető meg. A repülőtér üzemel ugyan, de a légitársaságok felfüggesztették a járataikat biztonsági okokból.

A spanyol kabinet döntött arról, hogy első körben 10,5 millió euró (3,7 milliárd forint) közvetlen támogatást biztosít a károsultak legfontosabb szükségleteinek fedezésére.

Az összegből 5,5 millió euró fordítható 107 ingatlan megvásárlására, amelynek feltétele, hogy azonnal beköltözhető legyen. További 5 millió eurót az odaveszett ingóságok pótlására osztanak szét - ismertette Isabel Rodríguez kormányszóvivő a részleteket.

A nap folyamán a Kanári-szigetek parlamentje 200 ezer eurós (72 millió forint) adományról döntött azok számára, akik mindenüket elveszítették a természeti katasztrófa következtében.