Az agrárminiszter felszólalásában elmondta, hogy a fenntartható élelmezési rendszerek elérése érdekében felértékelődik a helyi és szezonális élelmiszerek, a rövid ellátási láncok és a hiteles, megbízható tájékoztatás szerepe. Hozzátette: az Agrárminisztérium egyik fontos célkitűzése mindezek támogatása és elősegítése. Magyarország elkötelezett a fenntartható fejlődési célok elérése iránt, így nemzeti dialógust indított a fenntarthatóság felé vezető úton az élelmiszertermelés és -fogyasztás kapcsán.

Nagy István agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter – fotó: NAK

A miniszter beszédében azt is hangsúlyozta, hogy hazánkban a megvásárolt élelmiszereknek csak 10%-a kerül a szemetesbe, míg globálisan az élelmiszerek átlagosan 30%-át pazarolják el, az Európai Unióban ez a szám 20%. Büszkék vagyunk a Maradék nélkül programunkra, hiszen ennek eredményeként 4%-kal csökkent a háztartási élelmiszer-hulladék Magyarországon. A program célja a fenntartható élelmiszer-fogyasztás és az élelmiszer-pazarlás csökkentése fogyasztói szinten – mondta el Nagy István Rómában.

Emellett az élelmezési rendszerek fenntarthatóvá tétele érdekében fontos szerep jut a nevelésnek és a tudatosságnövelő kampányoknak, ezért az Agrárminisztérium nagy hangsúlyt helyez hosszú távú programok és kampányok folytatására a fogyasztói magatartás befolyásolására – húzta alá a miniszter.

Beszéde zárásaként az agrárminiszter kifejtette, bízik abban, hogy a precíziós technológiák szélesebb körű használata révén Magyarország mezőgazdasági termelése kiszámíthatóbbá, megbízhatóbbá válik, így jobb minőségű termékekkel és kisebb környezeti terheléssel, fenntarthatóbb, éghajlattal szemben ellenállóbb élelmezési rendszert hozhatunk majd létre.