Kis Miklós hangsúlyozta, az agrártárca azon dolgozik, hogy minél több támogatás álljon a gazdák rendelkezésére. Hozzátette: a minisztériumnak van egy javaslata, ami az uniós költségvetési keretösszeg megemelése nélkül, átcsoportosítással plusz forrásokat juttathat az ágazat szereplőinek.

Az államtitkár igazságtalannak tartja, hogy egyre több feltételt állít az Európai Unió a gazdák elé, emellett pedig kevesebb pénzt juttatna az agrárium számára. Azt kell elérni, hogy a termelők könnyebben hozzáférhessenek a támogatásokhoz, az adminisztrációt pedig érdemben kell csökkenteni.

EU

Kis Miklós elmondta, a minisztériumnak van egy javaslata, ami az uniós költségvetési keretösszeg megemelése nélkül plusz forrásokat juttathat az ágazat szereplőinek – fotó: Shutterstock

Hozzátette: a társadalompolitika és a versenyképesség közötti egyensúlyt kell megtalálni a jelenlegi európai uniós ciklusban. Kis Miklós kitért arra is, hogy közös felelősségünk az agrárium megerősítése az unió belső piacain.

A beszélgetésen a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója bíztatónak nevezte, hogy az Európai Bizottság új elnöke az első intézkedései között szeretné elfogadni a Green New Deal for Europa programot. Gyuricza Csaba szerint az éghajlatváltozás kiemelt figyelmet kap majd a következő években az Európai Unióban. Hangsúlyozta: fontos cél, hogy a nemzeti sajátosságok erőteljesebben jelenjenek meg a támogatáspolitikában.