Még épp csak eltörölték az árstopot, a gazdák már most mintha két alternatív valóságot látnának, mikor tankolni szeretnének: a kúton lévő készlethiány bár a kereslet csökkenésével valamelyest enyhült, de ahhoz nem eléggé hogy a legtöbb helyen általános 100 liter/gép/nap mennyiségi korlátozás feloldható legyen. Ehhez képest egy saját telephelyi gázolajkutat a nagyobb forgalmazók akár 1-2 héten belül megtöltenek, és nem csak mennyiségi korlát nincs, de a gázolaj literenkénti árán hatalmas spórolás is érhető el, hiszen míg a benzinkutakra 699 forintos irányadó árat határozott meg literenként, a nagykereskedelmi MOL ár 628 forint, amit bárki kihasználhat, aki legalább 6.500 litert rendel egyszerre.

A készlethiány kikerülése, és a nagy-és kiskereskedelmi ár közötti bődületes szakadék miatt már a kisebb gazdaságoknak is érdemes beruházni egy saját telephelyi gázolajkútra a mezőtúri Derby-Túr Kft-től, akik hatalmas raktárkészletről akár 1-2 nap alatt leszállítják megrendelt tartályodat. Nézzük is meg a kínálatukat!

Konténerkút, a Derby-Túr legnépszerűbb terméke

A konténerkút diszkrét, a telephely egészébe olvadó zöld színe mellett totális biztonságot is garantál, hiszen a zárható ajtó akár riasztható is. Nem véletlen, hogy bár 3.000 és 30.000 liter között érhető el, már több, mint 10 éve a Derby-Túr legnépszerűbb terméke 9.000 literes méretben, több ezer darab található belőle a magyar gazdáknál.

A 9.000 literes méret azért lényeges, mert a nagyobb gázolajforgalmazók 6.000-6.500 litert szállítanak nagykereskedelmi áron, extra költség nélkül, amely egy 9.000 liter alatti űrtartalmú tartállyal nehezen kezelhető le, ráadásul  egy árváltozás miatti betárolásnál is aranyat érhet a plusz kapacitás.

A Derby-Túr konténerkút totális biztonságot és környezetbe olvadó diszkréciót kínál

A Derby-Túr konténerkút totális biztonságot és környezetbe olvadó diszkréciót kínál – fotó: Derby-Túr Kft.

FuelMaster, a prémium polietilén tartály 9000 literes méretben

Szintén kiugróan népszerű a Derby-Túr-nál a Kingspan FuelMaster 9.000, amely prémium kialakításával, rotációs öntéssel, egy anyagból készült és brutálisan vastag falával hatalmas népszerűségnek örvend, annál is inkább, mert ez az egyetlen tartály a piacon, amely fantasztikus, LED-lámpát, 79 liter/perc teljesítményű szivattyút, literkijelzéses digitális szintjelzőt tartalmazó felszereltsége és 10 év átlyukadás elleni garanciája mellett 2 év teljeskörű kiszállógaranciával is rendelkezik. A kiszállógarancia azt jelenti, hogy az esetleges meghibásodásokat a kizárólagos magyarországi importőr és hivatalos Kingspan szervizpartner Derby-Túr soron kívül, a lehető leggyorsabban orvosolja, akár cseredarab küldésével, vagy egy szerelőcsapat helyszínre vezénylésével, amely a gazdának teljesen ingyenes, beleértve a kiszállási költséget is.

FuelMaster 9.000

A FuelMaster 9.000 brutálisan vastag fallal, prémium felszereltséggel és 2 év KISZÁLLÓgaranciával érkezik – fotó: Derby-Túr Kft.

Ha sok a 9000 liter: kiváló ár/érték arányú DESO 5000 gázolajkút

A DESO duplafalú polietilén gázolajkutakat főként 100-250 hektár közötti gazdaságoknak ajánlják, hiszen 5000 literes mérete miatt kis helyen is elfér, azonban könnyedén kezelhető vele az évi maximum 25.000 literes gázolajfelhasználás.

A DESO alapfelszereltségként tartalmaz mindent, amire egy profi gazdálkodónak szüksége lehet, például digitális mérőórát, finomszűrőt vagy 3" magyar szabvány töltőcsatlakozót, ráadásul mint ahogy a Derby-Túr-nál megszokhattuk, ingyenesen szállítják házhoz.

A DESO 5000 verhetetlen ár/érték aránnyal hódítja meg a 100-250 hektár közötti földterülettel rendelkező mezőgazdászok szívét

A DESO 5000 verhetetlen ár/érték aránnyal hódítja meg a 100-250 hektár közötti földterülettel rendelkező mezőgazdászok szívét – fotó: Derby-Túr Kft.

Válts most, és új tartályodat akár már másfél hét alatt használatba is veheted!

Most igazán megéri váltani: nem elég, hogy a telephelyi tankolással a készlethiányt és a sorbanállást is kikerülöd, de a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi ár közötti hatalmas különbség azt jelenti, hogy már évi 50.000 literes fogyasztásnál szinte BÁRMELYIK tartály ára 1 év alatt visszajön, utána pedig több millió forintot termel évente!

A váltás ráadásul sosem volt még ilyen gyors: A Derby-Túr hatalmas, több mint 100 tartályos raktárkészletéből mind konténeres, mind duplafalú polietilén tartályokat akár pár napon belül szállít, ráadásul partnereik segítségével akár már egy hét múlva fel is töltik tartályodat kiváló minőségű és árú üzemanyaggal is.

 December második felétől már nyitva áll a Derby-Túr vadonatúj, 1 hektáros telephelye is

December második felétől már nyitva áll a Derby-Túr vadonatúj, 1 hektáros telephelye is, ahol személyesen is megtekintheted hatalmas, több, mint 100 tartályból álló raktárkészletüket – fotó: Derby-Túr Kft.

Kérj árajánlatot vagy ingyenes helyszíni felmérést most a Derby-Túr-tól ide kattintva: www.gazolajkut.hu

Vagy hívd a +36 56 354 222-es telefonszámot, ahol szakértőik 25 év tapasztalatával segítenek megtalálni a neked legmegfelelőbb gázolajkutat és kimérőszerkezetet.

Derby-Tür logó