A problémát felvető polgármesterek, gazdálkodók és a vadásztársaságok képviselői szerint az elharapózó illegális terepjárós, terepmotoros és quados forgalom már egyre több konfliktushoz vezet – írja a Sonline.hu. A felázott, sáros területen a nagy terepgumis gépek könnyen tönkretehetik az utat, olyan barázdát csinálnak, hogy a többi jármű csak nehezen vagy egyáltalán nem tud közlekedni.

Illegálisan az erdőkben motorozók.

Motorokkal, quadokkal szántják fel a somogyi erdőket (a kép illusztráció) – fotó: Pixabay

Az ismeretlen közlekedők többször is kárt okoztak a földutakban, melyek karbantartásáról az önkormányzat gondoskodik. A javításra több millió forintot kell fordítani. Karádon mezőőr is segíti a megelőzést, az illegálisan közlekedők bírságra számíthatnak, ha sikerül tetten érni őket.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK) a portál érdeklődésére közölte, elsősorban a Siófoki Rendőrkapitányság illetékességi területén emelkedett meg azoknak a száma, akik versenypályának használják az erdei utakat. A járműveikkel zavarják az erdők rendjét, az állatok nyugalmát, ami az őszi szarvasbőgés időszakában kiemelten kártékony és veszélyes is.

A rend­őrség éppen ezért az együttműködő szakemberekkel közösen rendszeresen tartanak összehangolt akciókat, melyek célja az erdészeti, a természetvédelmi, és a közlekedési szabálysértések elkövetésének megelőzése, megakadályozása, valamint az elkövetők felelősségre vonása.