Közel 200 résztvevő − elsősorban bortermelők, valamint az agrárium számos szakmai szervezete és a kormányzati szervek képviselői − jelenlétében, ünnepélyes keretekközött zajlott le július 10-én, Budapesten az Országos Borverseny (OBV) eredményeinek ismertetése, valamint a szakmai zsűri által kiválónak minősített borok termelőit megillető díjak átadása.

A hazai szőlő-bor ágazat legszélesebb merítésű, egyben legismertebb bormustrája idén mind a versenyre nevező termelők száma, mind a nevezett tételek tekintetében rekordot döntött. A díjakat dr. Nagy István agrárminiszter, Font Sándor az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke, illetve Légli Ottó a Borverseny elnöke adta át.

bor

39. Országos Borversenyre rekordszámű nevezés érkezett – fotó: HNT

A budapesti rendezvényen Légli Ottó, az Országos Borversenyt szervező Hegyközségek NemzetiTanácsa (HNT) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a 2018-ban 39. alkalommal megtartott verseny ismertsége, illetve elismertsége az elmúlt évek tudatos munkájának eredménye. A HNT, mint a szőlő-bor ágazat szakmai önkormányzata olyan feltételrendszert alakított ki, amely biztosítja, hogy a magyar bortermelők teljes köre − az egyéni termelőtől kezdve a családi borászatokon át a nagygazdaságokig − érdekelt legyen a szakmai megmérettetésben.

Légli Ottó

Légli Ottó – fotó: HNT

Az OBV valójában nem egy önálló borverseny, hanem egy háromszintű országos borverseny-sorozat csúcsrendezvénye, amelyen a termelők a helyközségi, illetve borvidéki versenyeken már eredményesen szerepelt tételeikkel vesznek részt. A nevezés nem csak az objektív szakmai megmérettetés, a hazai és nemzetközi szakértők által alkotott zsűri részéről adott visszajelzés érdekében vonzó a termelők számára, de amiatt is, hogy az OBV-n eredményesen szerepelt borok alkotják azt az „elit borszalont”, ami meghatározó szerepet, illetve kiemelt támogatást kap a különböző a nemzetközi promóciós akciók lebonyolítása során.

Ebben az évben a Balatoni borrégióban, Siófokon június 8. és 9.között tartott szakmai bírálaton az 51 fős zsűri összesen 223 borászat 770 tételét értékelte, ami 2017-hez mérten a résztvevők számának közel 15%-os, a nevezett tételek mintegy 25%-os növekedését jelenti. A bírálat, illetve az eredményhirdetés idén is a hagyományos 6 kategóriához igazodott, de a korábbi évekhez képest ezúttal több különdíj átadására nyílt lehetőség.

díj

A győztesek – fotó: HNT

A tradicionális bírálati kategóriák legjobbjai – fehérborok, rozék, vörösborok, természetes édes borok, pezsgők, illetve gyöngyözőborok – mellett különdíjat kaptak a szőlő-bor ágazati stratégiában kiemelt bortípusok legjobbjai (a hazai nemesítésű fajtából készült legjobb illatos fehérbor, a Kárpát-medencei fajtából készült legjobb száraz fehérbor, illetve a legjobb Kékfrankos), valamint a legjobb biobor. A szervező HNT kiemelt szakmai partnere, a Takarék Csoport. „A Takarékok Borait” termelőborászatoknak, míg a főtámogató MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a „Legjobb, ökológiai gazdálkodásból származó friss fehérbor” termelőjének adott át különdíjat.

Légli Ottó, a HNT elnöke közölte, hogy idén 20 százalékkal nőtt a bormustrára nevezettek száma tavalyhoz képest, ami a termelők nyitottságát bizonyítja. Az idei, 39. Országos Borversenyen a nevező 223 pincészet 770 mintájából három bornak nagy aranyérmet, 119-nek arany-, 112-nek pedig ezüstérmet ítéltek. A legeredményesebb borászat díját idén a Mészáros Borház kapta, amelyet egy nagy arany- és két aranyéremmel ismertek el. A legjobb boroknak járó elismeréseket Nagy István és Légli Ottó adta át.

Zászlóshajóként húzza a magyar mezőgazdaságot a hazai szőlő- és borágazat, amelyre rekordösszegű támogatások jutnak – mondta az agrárminiszter a díjkiosztó ünnepségén. Nagy István kifejtette, hogy a vidékfejlesztési programban mintegy 40 milliárd forint támogatás jut a magyar borászat fejlesztésére, ebből 4 milliárd forint a szőlőtelepítési kedv fokozására. Ezen túl az ágazatnak mintegy 15 milliárd forint áll rendelkezésére a szőlő-bor nemzeti támogatási programból.

Nagy István

Nagy István – fotó: HNT

A miniszter kiemelte, a borkészítés és a borfogyasztás hagyományának életben tartásához nagy szükség van a népszerűsítő rendezvényekre és megmérettetésekre, ezek közül kiemelkedik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) borversenye.

A kategóriák győztesei:
A legjobb fehérbor:
Varga Pincészet / Aranymetszés Friss Olaszrizling 2017
A legjobb rozéborok:
Paulus Molnár Borház / Paulus Rosé 2017
Várszegi Pincészet / Rosé 2017
A legjobb vörösbor:
Mészáros Borház / Bodzási Kékfrankos 2015
A legjobb gyöngyözőbor:
Fodorvin Családi Pincészet / Gyöngyike 2017
A legjobb pezsgő:
Légli Szőlőbirtok / VILLA BOCLAR 2013
A legjobb természetes édes bor:
Budányi Pincészet / 6 puttonyos Aszú 1999
Nagydíjak:
A legjobb illatos fehérbor, hazai nemesítésű fajtából:
Garamvári Szőlőbirtok / Irsai Olivér 2017
A legjobb nagy száraz fehérbor, Kárpát-medencei fajtából:
Tornai Pincészet / Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016
A legjobb Kékfrankos:
Mészáros Borház / Bodzási Kékfrankos 2015
Különdíjak:
A legjobb biobor:
Pendits / Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. különdíja:
Szászi Birtok / Badacsonyi Rózsakő 2017
Smile Wine 2018 Hungary Különdíj:
Takler Borbirtok / Szenta-hegyi Kékfrankos 2016
A WINEDATA különdíja:
Petrény Winery / Egri Cabernet Franc Superior 2011
A Takarék Csoport különdíjai:
A Takarékok Fehérbora: Bárdos és Fia Pincészet / Chardonnay „Selection” 2016
A Takarékok Rozébora: Koch Borászat / Frisch Rosé Cuvée 2017
A Takarékok Vörösbora és egyben A Takarékok Bora 2018: Ikon Borászat / Tulipán 2012
A legeredményesebb 1000 hl alatti termelő: Budányi Pincészet
A legeredményesebb borászat:
Mészáros Borház (1 nagy aranyérem, 2 aranyérem)