290,5 milliárd forint támogatás az állattartóknak

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott – mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

Farkas Sándor az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat Pest megyei támogatói okiratainak átadásán azt mondta, mára kijelenthető, hogy az agrárium Magyarországon stratégiai ágazat, amelynek döntő szerepe van a vidék gyors fejlődésében – jelentette az MTI.

sertéstelep támogatás

A támogatások miatt folyamatosan nő a beruházási kedv. Fotó: 123rf.com

Hozzátette, hogy a célzott támogatásoknak köszönhetően növekszik a beruházási kedv, amit jól tükröz a tavaly kiírt Állattartó telepek fejlesztésének támogatása elnevezésű pályázat, amelynek kezdeti keretösszegét, 50 milliárd forintot, 260 milliárd forintra kellett emelni a rendkívüli érdeklődés miatt, majd végül a megítélt támogatások meghaladták a 290 milliárd forintot is.

Pest megyében mindeddig 24 pályázat részesült pozitív elbírálásban 11,7 milliárd forint támogatási összegben. Farkas Sándor elmondta, hogy ebből a támogatásból a mezőgazdaság nehéziparának számító szarvasmarha-ágazatban közel 40 ezer férőhely létesítése vagy korszerűsítése valósul meg, országosan a többi ágazatot – baromfi, sertés, kecske, juh – is figyelembe véve 400 ezer négyzetméter istálló és egyéb építmény épül, vagy újul meg.

Jönnek az új pályázatok

Az államtitkár beszélt arról is, hogy őszre tervezi a kormány az új Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG) és az új Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása (Öko) elnevezésű 2022. január 1. után pályázható felhívások meghirdetését. Ezekben hároméves kötelezettségvállalási időszakot írnak elő, megemelik a támogatás mértékét, és rugalmasabban kezelik majd a földhasználati ügyeket.

Hozzátette, mindezzel a kormány célja, hogy minél több gazdálkodó tudjon részt venni a programban, növekedjen a támogatásba bevont területek aránya, minél nagyobb területen és minél több ágazatban legyen természetkímélő a gazdálkodás.