Ma napos, száraz időre számíthatunk. Éjszaka túlnyomóan derült lesz az ég, csak északnyugaton, nyugaton lesz helyenként több felhő, ott hajnalban néhol zápor előfordulhat. Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett keleten több, másutt kevesebb napsütés várható, majd estétől mindenütt megvastagszik a felhőzet. Napközben helyenként, estétől egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Ma a déli szél az ország keleti felében megélénkül, majd éjszaka a Dunántúlon, kedden másutt is északnyugatira, északira fordul, megerősödik, az Észak-Dunántúlon, valamint zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25 és 35 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.

napsütés

Ma tetőzik a hőség – fotó: Shutterstock

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.