A megfelelő tüzelőanyagok használatával ugyanis nemcsak a levegő minősége javítható jelentősen a településeken, de az ott élők egészségének megőrzéséért is sokat tehetünk. A statisztikák szerint évente 8-12 ezer ember idő előtti halála hozható összefüggésbe a levegőminőséggel – írja az Agrárminisztérium közleménye.

Jelentős lépések történtek az elmúlt 10 évben a levegő minőségének javítása érdekében, ezek közül is kiemelkedik a kisméretű részecske-kibocsátás csökkentésére vonatkozó ágazatközi program, melynek keretében több mint 300 milliárd forint értékben valósultak meg intézkedések a közlekedési, az ipari, a mezőgazdasági és a lakossági szektorban – mondta el sajtótájékoztatón László Tibor Zoltán.

helyes fűtéssel a légszennyezettség ellen

Hazánkba az országhatáron túlról 30 %-kal több légszennyező anyag érkezik, mint amennyi távozik – fotó: Shutterstock

Az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kormány idén fogadta el az Országos Levegőterhelés-csökkentési Programot, amely a következő időszakra vonatkozó legfontosabb levegőtisztaság-védelmi intézkedéseket, fejlesztéseket tartalmazza, valamint kitűzi a levegővédelmi szakpolitika új irányait.

A légszennyezettség visszaszorítása kiemelt ügy, a levegőminőség alakulásában ugyanakkor a helyi kibocsátás mellett más tényezők is szerepet játszanak. A helyettes államtitkár elmondta, hogy hazánkba az országhatáron túlról 30 %-kal több légszennyező anyag érkezik, mint amennyi távozik, a földrajzi adottságok miatt ráadásul a téli időszakban a légszennyező anyagok könnyebben feldúsulhatnak.

László Tibor Zoltán a szabályozás és a támogatási programok mellett kiemelten fontosnak nevezte a tájékoztatást és a szemléletformálást annak érdekében, hogy a lakosság megismerje a levegőszennyezés kockázatait. Az évekkel ezelőtt útjára indított „Fűts okosan!“ kampány éppen ezért a légszennyezés környezeti és egészségi hatásainak bemutatásán túl arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen fontos szerepe van a megfelelő tüzelőanyagok kiválasztásának és a helyes technikák alkalmazásának.

szállópor koncentráció

Az elmúlt években fokozatosan csökkent a szálló por koncentrációja éves szinten – fotó: Mohai Balázs/MTI

A fűtési szezon kezdetével ugyanis egyértelműen kimutatható a levegőminőség romlása. A megfelelő fűtési módokról minden szükséges információ megtalálható a www.futsokosankampany.hu oldalon.

A levegőszennyezettség mérésének kiemelt szerepe van, az elmúlt években egyre nagyobb figyelem irányul a szálló porra. Olyan kisméretű részecskékről van szó, amelyek könnyen bejutnak az emberi szervezetbe és egészségkárosító hatásuk van – jelentette ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke.

Radics Kornélia hozzátette: az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) adatai alapján elmondható, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkent a szálló por koncentrációja éves szinten, ezeket az értékeket azonban nagyban befolyásolják az időjárási körülmények.

szmog Budapest

Az OMSZ számos fejlesztést hajtott végre a levegőminőség védelme érdekében – fotó: MTI / Mohai Balázs

Az OMSZ elnöke a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a meteorológiai szolgálat a közelmúltban számos fejlesztést hajtott végre a levegőminőség védelme érdekében. Példaként említette, hogy 2020-tól megkezdődött a gáz halmazállapotú higany mérése a légkörben, emellett fejlesztették laboratóriumukat és új berendezést szereztek be.

Radics Kornélia kiemelte, hogy az év végéig megújul az OLM honlapja, amely az eddiginél szélesebb tájékoztatást nyújt majd a közvélemény számára. A levegőben mért szennyezettségi értékek, levegőminőséggel kapcsolatos elemzések mellett elérhetők lesznek különböző előrejelzések is, például a megyeszékhelyeken várható PM10, ózon és a nitrogén-dioxid értékre vonatkozóan.