Marrakestől dél-keletre, Marokkó déli részén elkészült egy szolid kis beruházás. Összesen 1,4 millió négyzetméternyi fémtükröt helyeztek ki, így ma Ouarzazate környékén a közeli El Mansour Eddahbi víztározóból az ott megtermelt energiával szivattyúzzák több tíz kilométernyi távolságban lévő földekre a vizet – írja a Syngenta blog.

De ez csak a naperőmű kisebb funkciója, hiszen teljesítményével nagy területeket láthat el elektromos árammal. A beruházás 60 százalékát egyébként az Európai Unió fedezte.

A naperőmű érdekessége, hogy akkor is termelhet áramot több órán át, ha lenyugszik a nap. A tükrök 350 fokra melegítik a fókuszukba helyezett szintetikus olajtartályt. A forró olaj részben gőzt fejleszt a turbinák számára, részben készült nátrium- és kálium-nitrát sókat hevítenek vele, amelyek több órán át tárolják a magas hőmérsékletet.

napelem

A naperőmű napnyugta után is képes áramot termelni – fotó: Shutterstock

Annyira kézenfekvő, hogy a forró és puszta Szaharát szórjuk tele naperőművekkel. Azonban eddig – érthetetlen módon – nem épültek ilyenek, pedig ott aztán igazán olcsón lehetne elektromos áramot termelni Európa számára. Abban az esetben persze, ha az ilyen beruházásokat a helyi geopolitikai helyzet lehetővé teszi. Addig is Szicília és Dél-Spanyolország kiváló helyszín lenne, de ahogy a dolgok (a felmelegedés) állnak, Szeged környéke is naperőmű központ lehetne.