Ezt a hiányosságot próbálja áthidalni egy Hessenben kialakított megoldás, amely szerint a vágásra szánt állatokat a tartás helyének közelében elkábítják, majd egy erre a célra átalakított pótkocsin kivéreztetik – írja az agrarheute.com.

Ezzel a módszerrel el lehet kerülni azt a stresszt, amelyet az állatok számára a szállítójárműre való erőszakos felrakás és a vágóhíd előterében való tolongás okoz, és amely nemcsak az állatjólét szempontjából aggályos, hanem a hús minőségét is bizonyítottan rontja.

marha

Az új módszerrel elvileg elkerülhető a stressz – fotó: Shutterstock

A 2017-ben „Extrawurst” néven szarvasmarhák és kiskérődzők vágására beindított és a német jogi szabályozással abszolút összhangban lévő eljárás főleg olyan cégeknél alkalmazható, ahol az állatokat nem egész évben a legelőn tartják, vagyis a legelőn történő vágásra nincs lehetőség.

Az ilyen vágásra szolgáló eszközök prototípusa egyelőre még nincs véglegesen kidolgozva, maga az új módszer azonban hozzájárulhat a húsminőség javításához.