Az olajból, földgázból – újabban egyre növekvő mértékben növényekből (kukoricából, cukornádból) – előállított műanyagok, polimerek a mindennapi élet tartozékai. A világ olajtermelésének 4 százalékából készítenek műanyagokat, a másik 4 százaléknyi mennyiség pedig a gyártási folyamatok energiaigényét fedezi.

A műanyagok világtermelése több mint 50 éve állandóan növekszik. 2013-ban 299 millió tonna volt az össztermelés, ami a 2012. évi szinthez képest 3,9 százalékos növekedést jelent. Érdemes pár szó erejéig a kezdeti termelésre visszatérni.

A műanyagokat az 1860-as években fedezték fel, az 1920-as években indult be a termelésük, az igazi „termelésrobbanás” a '40-es években következett be. 1950-2012 között 8,7 százalékos volt az évi növekedés üteme. Napjainkban az évi termelés 300 millió tonna. 1970-2012 között a műanyagok fokozatosan felváltották az üveget és a fémeket, s a csomagolóiparban is egyre nagyobb szerephez jutottak. 2009-re a csomagolóanyagok 30 százalékát műanyagok tették ki. A gépjárművek súlyának csökkentésére – főleg az USA-ban – mind több műanyagot használnak fel.

A műanyagok iránti igény továbbra is növekszik, főleg aránylag alacsony áruknak és sokoldalú felhasználhatóságuknak köszönhetően. A termelés mennyisége növekedésével a hulladékproblémák is egyre súlyosabbak. Évente hatalmas hulladékmennyiségek halmozódnak fel, melyek nagy része hulladéklerakókban, rosszabb esetben óceánokban landol. A műanyag hulladékok környezeti következményei közismertek.

Szerencsére a mikroplasztikok (apró méretű műanyagszemcsék) egy része UV-sugárzás hatására lebomlik. A műanyag hulladékok biológiailag nem lebonthatók, nem komposztálhatók, s így a mezőgazdaságban sem hasznosíthatók. Megfigyelhető, hogy a talajba kerülő műanyag tárgyak a talaj művelésekor sok-sok év múlva is változatlanul fordulnak ki a földből.

műanyag

Fontos a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás – fotó: Shutterstock

A hulladékprobléma megoldásában az újrahasznosításra a szokásos két megközelítés, a recycling és a recovery jön szóba. Az előbbi a hulladéknak közvetlenül vagy közvetetten történő felhasználása (újrahasznosítása), az utóbbi a hulladék felhasználása, hasznosítása alapanyaggá alakítással.

Másik, szélesebb vertikumú megközelítésben a műanyag hulladékok felhalmozódásának elkerülésére a műanyagok életútjának különböző fázisaiban képződő hulladékot – célszerűen szelektíven – össze kell gyűjteni, és megpróbálni – ha lehet – azt gazdaságosan hasznosítani.

A műanyag hulladékok hasznosításának eddig kialakult technológiái között három csoportot különböztetünk meg: a fizikai-mechanikai (recirkuláció), kémiai (depolimerizáció, hidrolízis, hidrogénezés) és termikus (pirolízis, kohászat, égetés) eljárásokat. A műanyaghulladék-hasznosítás módja műanyagfajtánként és a hulladék megjelenési formái szerint változó ugyan, de amíg a recirkuláció és a termikus hasznosítás technológiai lépéseinek lényege a műanyagtípustól függetlenül azonos, addig a kémiai hasznosítás műanyag-specifikus.

A hulladékhasznosítás módjait – a technológiai hasznosításon túl – az elérendő céltól függően is szokás vizsgálni. Eszerint a hasznosítás célja lehet termék- és gyártmány-előállítás, nyersanyag-előállítás és energianyerés.