Az Agrárminisztérium és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ a tíz hazai nemzeti park igazgatósággal közösen ünnepli május 24-én az Európai Nemzeti Parkok Napját. Az ökoturisztikai létesítmények és a kirándulóhelyek többsége már újra látogatható a védelmi intézkedések fokozatos enyhítésének köszönhetően. A nemzeti parkok ezért hétvégére várják a kirándulni, kikapcsolódni vágyókat.

1999 óta minden év május 24-én, az első európai nemzeti park (Svédország, 1909) létrehozásának évfordulóján ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a nemzeti parkok és egyéb védett területek jelentőségére, illetve a környezettudatos gondolkodás fontosságára. Az idén meghirdetett programok többsége előzetes regisztrációhoz kötött, ezért érdemes a nemzetipark-igazgatóságok meghirdetett  programjairól, szabadon látogatható tanösvényeiről, túraútvonalairól előzetesen tájékozódjni a nemzetipark-igazgatóságok központi elérhetőségein, weboldalain.

parkFotó: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

Magyarország első és legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkját, a Hortobágyi Nemzeti Parkot 1973-ban létesítették, a legfiatalabbat, az Őrségi Nemzeti Parkot 2002-ben avatták fel. Az elmúlt közel 50 évben létrehozott tíz nemzeti park feladata a természeti értékek megőrzése és bemutatása a nagyközönség számára. Feladatukhoz híven idén is színvonalas környezeti nevelési programokon és az innovatív ökoturisztikai látogatóközpontok rendezvényein keresztül, élményszerűen mutatják be természeti örökségünket.

Az Európai Nemzeti Parkok Napjához kapcsolódóan az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosság egy nyereményjátékot indított Facebook-oldalán. Az Aktív Magyarország oldalán minden nap hazánk egyik nemzeti parkjába kalauzol a játék. A napi nyeremények mellett a főnyeremény egy hosszú hétvége az Őrségi Nemzeti Park Keserűszeri Vendégházába.