A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság minden évben nyilvánossá teszi a Velencei-tó éves vízmérlegét, amelyből pontosan kivehető, hogy mi történt a tóval. A vízügyi hatóság szerint a tó maximális szabályozási szintjét 160 centiméter, amit, ha elér, le kell ereszteni a vízmennyiség egy részét. Amennyiben 130 centiméter alás süllyed vízszint, vízpótlásra van szükség. (Tavasszal-nyár elején ugyanez a következő adatokkal érvényes: 170-140 centiméteres tartomány). Vizet utoljára 2016-ban kellett leereszteni a tóból a dinnyési zsilipen – olvasható a valaszonline.hu-n.

A súlyos vízhiány 2020 áprilisában kezdődött, amit tetézett az, hogy az elmúlt télen rendkívül kevés csapadék volt, így a több hetes forróság már túl alacsony, 110 centiméter körüli vízszinttel köszöntött be.

Az ezzel együtt kialakuló oxigénhiányos helyzetről és a bekövetkezett halpusztulásról ITT írtunk. A vízhiányos állapot miatt a tó délnyugati részén fekvő természetvédelmi terület, a Velence-tavi madárrezervátum pedig szinte teljesen kiszáradt, melyet a Gárdonyi Közlöny felvétele be is mutat: