Teljesen horganyzott, korrózióálló felépítményének rakfelülete csúszásmentes, bordázott kialakítású gyémántlemezből készül, így megakadályozza a bálák vagy más áruk szállítás közbeni elmozdulását.

gép

Az új DPW 1800 bálaszállító kocsi hengeres bálák szállítása közben – fotó: farmtech.eu

A horganyzott, sík rakfelület 10 méter hosszú, de igény esetén 1,2 méterrel egy mozdulattal tovább bővíthető. A mellső és hátsó, 1,85 méter magas határoló keretek megvédik a rakományt az esetleges akadályok okozta sérülésektől, de egyben megakadályozzák azok elmozdulását is menet közben induláskor, illetve megálláskor, a menetiránnyal megegyezően, illetve azzal ellentétesen. Ezeknek a határoló kereteknek a szögállását a reteszelő láncok segítségével állíthatjuk, rakomány nélküli haladás esetén pedig a rakfelületre lehajthatók.

gép

Az alacsony tömegközéppont ugyancsak kicsi, mindössze 1,1 méteres rakodási magassággal párosul – fotó: farmtech.eu

Az új pótkocsi súlypontja stabilitás szempontjából igazán optimális, és az alacsony tömegközéppont ugyancsak kicsi, mindössze 1,1 méteres rakodási magassággal párosul. A rakomány megfelelő hevederes rögzítését a rakfelület két oldalán található rögzítő furatok segítik.

A pótkocsi ADR-tengelyeken gurul, melyek parabola laprugós felfüggesztéssel csatlakoznak a vázszerkezethez, a mellső tengely pedig golyóskoszorún forduló, forgózsámolyos kormányzású.

A mind a hat kerékre ható fékrendszer igény szerint választható, így lehet kétkörös, pneumatikus rendszerű vagy hidraulikus működésű. A pótkocsi maximális vontatási sebessége 25 km/h, de külön kérés esetén alkalmassá teszik 40 km/h vontatási sebességgel való haladásra is.

gép

A VarioFex 750 ültetvényes trágyaszóró a szlovén agrárkiállításon – fotó: farmtech.eu

Másik újdonságuk az új ültetvényes trágyaszórójuk, a VarioFex 750 típus, amely szerves trágya, komposzt és a nedves mészkő kijuttatására alkalmas a szőlő- és gyümölcsültetvényekben. A két vízszintes szóróhengerével konvencionálisan teríthető a sorközök közé a tápanyag, míg a hengerek alatt elhelyezett szórótányérokkal a tövekhez, a gyökerek közelébe juttatható a trágya.

A láncos kaparóléces lehordó szerkezetű, mindössze 1,65 méter széles szórógép kis súlypontjának és kompakt méretének köszönhetően még lejtős területen is biztonságosan, stabilan vontatható az ültetvényben.

gép

A szórótányérokkal a tövekhez, a gyökerek közelébe juttatható a trágya – fotó: farmtech.eu

Amennyiben az ültetvény mérete megengedi, szélesebb tengellyel és nagyobb gumiabronccsal is kérhető. Megrendeléstől függően festett vagy horganyzott, korrózióálló szóró felépítménnyel is készülhet.

Mind a bálaszállító pótkocsi-, mind pedig a fentebb bemutatott trágyaszóró-újdonság első premierje az augusztusban rendezett szlovén agrár szakvásáron volt, utóbbit aranyéremmel ismerték el a seregszemlén.

Ha pótkocsit keres, az Agroinform.hu Apróhirdetés rovatában bőven van választék. Ha pedig megosztaná saját tapasztalatait és elolvasná másokét, a Fórum rovatban van rá lehetősége.