Csütörtökön tartotta szokásos havi találkozóját a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), ahol az előzetes várakozásokkal ellentétben a tagországok nem emelték meg kitermelésüket. A szakértők arra számítottak, az olajár január óta mutatott erős teljesítménye miatt az olajkartell majd fokozza a kitermelését, de a becsültnél jóval kisebb növelésben állapodtak meg. A bejelentésre az olajárak emelkedni kezdtek, és ez az üzemanyagárakra is negatívan hathat majd – írja a Portfolio.

Az egyik amerikai elemzőház a hír hallatán azonnal 5 dollárral megemelte az olajárra vonatkozó előrejelzését – fotó: Liza agrophoto

A lap értesülései szerint a szakértők abban bíztak, hogy az olajkartell tagországai napi 500 ezer hordóval emelik majd meg a kitermelésüket a következő hónaptól, illetve hogy Szaúd-Arábia is felhagy majd önkéntesen vállalt megszorításával áprilistól. Ezzel szemben a legtöbb tagország nem emel majd a kitermelésén, kivéve Oroszország és Kazahsztán. Szaúd-Arábia pedig egy hónappal meghosszabbította a korábban önkéntesen vállalt napi 1 millió hordós megszorítást.

A Goldman Sachs amerikai elemzőház a hír hallatán 5 dollárral megemelte az olajárra vonatkozó előrejelzését. Így szerintük a Brent árfolyama a második negyedévben elérheti a 75 dollárt, míg a harmadikban már a 80 dollárt verdesheti. Az olajár alakulásában még fontos tényező az amerikai palaolajtermelők reakciója, de egyelőre ők sem emelnek a termelésen.