Az EuroTier kiállítás a világ vezető állattenyésztési szakmai rendezvénye. A hagyományokhoz híven, ezen a vásáron kerülnek bemutatásara az állattenyésztési ágazatokat kiszolgáló ipari innovációk, újdonságok, amelyekről minden alkalommal az Agroinform.hu portál is az elsők között számol be.

A két évenként meghirdetett EuroTier Innovációs Díjat a legkorszerűbb technológiák és a legnagyobb áttörést jelentő újdonságok kaphatják meg, arany-, illetve ezüstérmes elismerések formájában.

A DLG (Német Mezőgazdasági Társaság) által kinevezett független szakértői bizottság 2018-ban is kihirdette az EuroTier Innovation Award, azaz Innovációs Díj győzteseit – amelyeket 250 érvényes pályázat közül kellett kiválasztaniuk, szigorú kritériumok alapján. Az EuroTier Innovációs Díjat 2018-ban összesen 26 termék érdemelte ki arany- illetve ezüst medálok formájában.

Európa-szerte problémát okoz az állati termékek előállítását biztosító állattartó telepek számának csökkenése, illetve ezeknek a koncentrálódása, valamint a mind nagyobb méreteket öltő munkaerőhiány. Az idei innovációk szemrevételezése után megállapíthatjuk, hogy az újdonságok – bármely állattenyésztési ágazat segítségére szolgáljanak – egyaránt a hatékonyságnövelést- és a kézi munkaerő kiváltását elősegítő automatizálási folyamatokat szolgálják, illetve valósítják meg. A precíziós mezőgazdasági technológiák- és az agrárdigitalizáció térhódítása alól az állattenyésztési ágazatok sem képeznek kivételt. Az EuroTier kiállításon érdemes lesz ellátogatni a DLG SPECIAL "Digitális Állattenyésztés" fantázianévre hallgató nagystandra, amely 26-os pavilon A06 standon található majd. Itt  DLG SPECIAL " Digital Animal Farming" néven, az összes innovációs díjjal elismert újdonságot egy helyen tekinthetik meg a látogatók.

Lássuk elsőként az aranyérmes innovációt!

Speedy Trough – Gyorsszívó egység a sertésetető vályú-, vagy berendezés tisztításához

Az optimális takarmányhigiénia elengedhetetlen az állatok egészségének megóvásához és teljesítményének maximalizálásához a sertéstenyésztésben. Különös figyelmet kell fordítani az etetőberendezések szegleteiben visszamaradt- illetve a vályú oldalához tapadt takarmánymaradványokra, hiszen ezek kiváló tenyészteret jelentenek a penész és a baktériumok számára. A múltban a maradványokat a sertéstelepek dolgozói manuálisan távolították el a vályúból vödörrel és lapáttal. Ez a kézi ürítés azonban nehézkes és egyes esetekben veszélyes is lehet a dolgozóra nézve. Arról nem is beszélve, hogy a takarmánymaradványok gyakran maradnak a sarkokban, ahol gyorsan megromlanak.

Speedy Trough – Gyorsszívó egység a sertésetető vályú-, vagy berendezés tisztításához – fotó: eurotier.com

A nagynyomású tisztítóberendezés pisztolyához csatlakoztatott Speedy gyorsszívó segítségével a takarmánymaradványok rendkívül rövid idő alatt eltávolíthatók a vályúkból. A berendezés kiválóan működik nedves- és száraz takarmány esetében is. Az elszívott takarmánymaradékot egy tartályban lehet összegyűjteni, majd a trágyatárolóba üríteni. Az ürítés után a vályú gyorsan tisztítható a mosócsappal, egyszerűen átkapcsolva a tisztító fúvókára. A berendezés biztosítja az optimális higiéniát; a takarmány következő adagja tiszta felületre érkezik, tovább friss marad és szívesebben felveszik az állatok.

Az aranyérmes eszközt a Meier-Brakenberg GmbH & Co. KG német vállalat fejlesztette és forgalmazza – az EuroTier kiállításon pedig a 16-os pavilon G04-es standján fogjuk megtalálni őket.

Következzenek az ezüstérmes újdonságok!

Autolift – Fejőházi kapuvezérlő rendszer

Autolift Spinder Dairy Housing névre hallgató koncepciót a Craftworks vállalat az agrárium- és élelmiszeripar területén dolgozó holland feltalálókkal közösen fejlesztette Nieuw-Vennepben,

Az elmúlt években már számos folyamatot sikerült automatizálni a fejőházakban – az irányított tehénforgalom kivételével. Az SPLINDER B.V. holland vállalat az AutoLift rendszernek köszönhetően komplex, intelligens kapuvezérlést kínál, amely egyszerűsíti ezeket a feladatokat. Az állatok napi sétaútvonala mentén található kapukra, valamint a fejőház összes kapujára felszerelhető az ellenőrző rendszerrel összekapcsolt meghajtóegység –  amelyen  keresztül szenzorok érzékelik – és jelzik a kapuk aktuális nyitási pozícióját és kezelik az átkapcsolási állapotokat egy internetes szerveren keresztül.

Az Autolift Fejőházi kapuvezérlő rendszer elemei – fotó: eurotier.com

Egy ehhez kapcsolódó alkalmazással a tehénforgalomért felelős alkalmazottak valós időben képesek felmérni az összes kapu állapotát az okostelefonjukon keresztül. Innentől kezdve tehát az összes kapu egyszerre, vagy egyesével is ellenőrizhető és mozgatható. A fejlesztésnek köszönhetően egyszeri alkalommal, vagy tartósan is megváltoztatható az állatcsoportok be- illetve kieresztése – vagy éppen elzárása. Megváltoztatható a karámrendszer magassága is, amennyiben erre van szükség – például egy traktor áthaladása esetén. – Mindezeket a dolgozók úgy hajthatják végre, hogy nem kell a közelben tartózkodniuk, mindössze egy okostelefonra van szükségük.

Az AutoLift kapuvezérlő rendszert a forgalmazó egyedileg igazítja az adott tejtermelő gazdasághoz. Minden kapu közvetlenül működtethető a meghajtóegységen keresztül, vagy manuálisan is – egy esetleges meghibásodás esetén. Az Internet-alapú AutoLift kapunyitó rendszerrel a Spinder B.V. társaság szeretné elősegíteni a munkaidőhöz kötődő tevékenységek automatizálását – ez esetben például a tehenek bejutását a fejőházba.

Az AutoLift kapuvezérlő rendszer az EuroTier-en a 26-os pavilon, B28-as standján lesz megtalálható.

DR 1500 Drive Wheel – Meghajtókerék a száraz takarmánykihordó rendszerek védelmééért.

Fejlesztő: Big Dutchman – Németország

A legelterjedtebb száraz takarmánykihordó rendszerek különösen nagy igénybevételnek akkor vannak kitéve, amikor beindítják a rendszert – ilyenkor jelentős rántás és fémes zaj kíséretében dübörögnek fel ezek a gépek.

A DR 1500 meghajtókerék – a világon először – ezúttal nem fémből készült el, hanem magas minőségű, erős kopásállóságú és mégis rugalmas műanyagból. Az anyag rugalmassága a lánc teher-függő tapadását eredményezi a hajtókeréken. Ennek eredményeként a száraz adagoló rendszert nem csupán a hajtókerék két foga húzza, amikor elindul, hanem jóval több fogon oszlik el a terhelés. Így gyakorlatilag rántás-mentes az indítás, ami gyengéd a láncokhoz és a hajtókerékhez és csökkenti a kopást.

Ezzel a technológiával 2 fog helyett 7 fogra oszlik el a terhelés... – fotó: eurotier.com

Hosszú szállítási távolságok-, vagy nagy mennyiségű takarmány szállítása esetén a rugalmas fogak kissé hátrafelé hajlanak, így a lánc jobban illeszkedik a hajtókerékhez és az erőátvitel hét további fog között oszlik meg. A könnyebb indítás és a továbbfejlesztett erőátvitel révén még hosszabb szállítási távolságok is lehetségesek – a gyártó szerint akár 500 méter hosszú szállítószalagok is működtethetők. A hosszabb szállítási távolságok megvalósításával ez a technológia úttörő megoldásnak bizonyulhat.

A DR 1500 Drive Wheel rendszert az EuroTier 17-es pavilon, B21-es standján tekinthetjük meg.

All-In-One – "Mindent tudó" kolosztrum itatóberendezés

Fejlesztő: Martin Förster, Németországból.

Az ellés után termelődő kolosztrum, más néven föcstej azonnali felvétele létfontosságú az újszülött borjak – és a kiskérődzők számára egyaránt. Mondhatjuk, hogy a kolosztrum felvételének biztosítása az első és legfontosabb dolog, amelyről a gazdának gondoskodnia kell, hiszen a borjak születésük pillanatában antitestekkel nem rendelkeznek – az ellenanyagokat a föcstejjel sajátítják el. A föcstej az immunrendszer szempontjából fontos, nagy globulin-tartalommal rendelkezik, amely viszont gyorsan, az ellést követõ 24. órára a harmadára, 48. órára a tizedére, és 72. órára a huszadára csökken.

Amennyiben természetes úton nem áll rendelkezésre a kolosztrum, a gazdának azonnal gondoskodnia kell a borjú föcstejjel való itatásáról – így a gyakorlatban számos ideiglenes módszer is elterjedt a korábban hűtött, vagy fagyasztott kolosztrum fáradságos és lassú felmelegítésére. Az ideális hőfokra melegítést nehéz megoldani ilyen esetekben – ráadásul a borjú elutasíthatja a szopást a kritikusan fontos első órában, ha a tej nem elég meleg.

Martin Förster GmbH All-In-One Colostrum adagolója most ötvözi az innovatív fejlesztéseket az újszülött borjak elsődleges ellátásával kapcsolatban.

A hatszögletű tartályból álló innovatív alapegység egy fogantyúval és egy gumi szopókában végződő fedéllel rendelkezik.

A különleges eszköz egy kiegészítő tartály-fedéllel és egy beépített rozsdamentes acélcsővel van ellátva, amely a tartályba merül. Ez a készülék lehetővé teszi, hogy a kolosztrumot az optimális itatási hőmérsékletre gyorsan, ugyanakkor kíméletes felmelegítsük.

Ugyanakkor a föcstej pasztörizálását is elvégezhetjük vele – sőt, az ideális koncentrációjú tejpótló tápszer keverésében is nagy segítség az eszköz, vizet is melegíthetünk – vagy akár vissza is hűthetünk vele.

Az All-In-One kolosztrum adagoló innovatív sajátossága az, hogy a rozsdamentes acél spirálcsővel ellátott edényt egyenesen a fagyasztóba is helyezhetjük helytakarékossági okokból, vagy csupán az egyszerűség kedvéért.

Ilyen módon a kolosztrum tárolására is használhatjuk, így amikor szükség van rá, csak kivesszük a fagyasztóból és önmagában kíméletesen felmelegítjük a folyadékot. A Martin Förster GmbH eszköze számos problémát megold, valamint több folyamat összevonásával segíti az alkalmazottak munkáját. Fontos kihangsúlyozni, hogy a berendezés rendkívül kíméletes módon melegíti és hűti a kolosztrumot, amely esetében alapvető követelmény, hogy az összetétele változatlan módon juthasson a borjú szervezetébe.

A "mindent tudó" itató berendezést az EuroTier kiállítás 12-es pavilon C31a standján találjuk meg.

SELEGGT Acus – Tojásszelektáló, szexáló berendezés

A tojó genotípusú, hímivarú naposcsirkék leölése egy olyan módszer, amelyet az Európai Unió állatvédelmi okokból elutasít és törvényi szabályozással be fog tiltani. Így tehát a naposkakasok legyilkolását 2019/2020-ra ki kell váltani az in ovo – azaz a tojásban történő ivar-meghatározási módszerrel.

E célból két koncepció ismert:

1) hormon analízis a 8. / 9. inkubációs napon és

2) spektroszkópiai mérés Raman spektroszkópiával a 4. inkubációs napon.

Mindkét módszerrel a tojáshéjon át kell behatolni a tojás lapos pólusára a teszteléshez.

A hormonelemzéses módszerhez csak egy kis lyukra van szükség, amelyen keresztül egy allantoin mintát kell venni, amelyet egy kanülön keresztül kell kihúzni az embrionális hólyagból.

A spektroszkópiai méréshez kb. 12 mm-es mintát kell előállítani. Automatikus mintavételhez vagy a hozzáférési pont létrehozásához a tojást pontosan kell elhelyezni.

A SELEGGT Acus a hormonelemzéshez használt automatikus mintavételre lett kifejlesztve és a gép egyben a tojások helyes elhelyezését is biztosítja a mintavétel elvégzéséhez. Ezután a szerkezet az allantoin folyadék mintavételét elvégzi, amelyet automatikusan továbbít a mérőberendezésbe. A gép jelenleg realizált óránkénti teljesítménye körülbelül 3500 tojás.

SELEGGT Acus tojásszexáló készülék – fotó: eurotier.com

A SELEGGT Acus tehát hormonelemzéssel valósítja meg az in ovo szexálás feltételeit.

A forradalmi szerkezetről a Seleggt GmbH-nál, a 17-es pavilon, D45-ös standon lehet bővebben érdeklődni.

Az EuroTier kiállításon érdemes ellátogatni a DLG SPECIAL "Digitális Állattenyésztés" fantázianévre hallgató nagystandjára is, amely 26-os pavilon A06 standján található. Itt  DLG SPECIAL " Digital Animal Farming" néven, az összes innovációs díjjal elismert újdonságot egy helyen is megtekinthetik a látogatók.

Az EuroTier Innovációs Díj ezüstérmes újdonságairól készített beszámolónkat hamarosan folytatjuk!

Forrás: www.eurotier.com

Fordította és kiegészítette: Igric Dominika / Agroinform.hu