Németországban a termőföldárak alakulása folytán növekszik a veszélye annak, hogy jelentős mezőgazdasági területeket spekulációs célból olyan, nem helyben lakó befektetők vásárolnak fel, akiknek semmi közük a mezőgazdasági termeléshez – írja a topagrar.com.

Ezek a befektetők az árak felsrófolásával gyakorlatilag ellehetetlenítik az adott körzetben generációk óta gazdálkodó és abból megélni akaró termelők földvásárlását. Szász-Anhalt Gazdaszövetségének elnöke szerint

a jelenlegi földárakat már nem lehet a termelésből kigazdálkodni,

különösen a jelenlegi helyzetben, amikor a globális felmelegedés a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoriságának növekedésével együtt jelentősen megnehezíti a gazdálkodást.

Ezért egy közelmúltban rendezett bankértekezleten dr. Claudia Dalbert, Szász-Anhalt agrárminisztere a mezőgazdasági termelői egyesülésekkel és képviseletekkel együtt

hathatós intézkedéseket szorgalmazott annak érdekében, hogy a helyben lakó gazdák megélhetését a spekulánsokkal szemben megvédjék.

föld

A földnek mindenekelőtt a helyi gazdálkodók megélhetését kell szolgálnia – fotó: Shutterstock

Az értekezlet 700 résztvevője egyetértett abban, hogy a jövő érdekében a kockázatok megfelelő felismerésére és kezelésére van szükség, a földnek pedig mindenekelőtt a helyi gazdálkodók érdekeit kell szolgálnia.

Ugyanezek a személyek és képviseletek azonban különböző véleményeket juttattak kifejezésre az EU Közös Agrárpolitikájának szükséges módosításait, ezen belül a támogatások fő pillérei közötti átcsoportosításait illetően, és egyben hiányolták, hogy egyes témák megvitatásánál  a képviselők időnként (pl. a glifozát engedélyezésénél) szerintük nem a tényekre koncentrálnak, inkább megérzésekre hagyatkoznak.

A kockázatok kezelését illetően a Német Meteorológiai Szolgálat és a Thünen Intézet képviselői viszont jelezték, hogy a szélsőséges időjárások okozta károk mérséklésére már most bizonyos eszközök rendelkezésre állnak.