Fontos szerepe van az erdőknek, bolygónk ökoszisztémájában. Az erdő az egyik leggazdagabb biodiverzitással rendelkező élőhely, szerepe van fák szén-dioxid elnyelésének a föld klímájának szabályozásában. Jelentős az emberek életében is körülbelül 1,6 billió embernek nyújt ételt, alapanyagot a háznak, üzemanyagot vagy gyógyszert.

200 világörökségi erdőt tartunk számon amelyek különleges biodiverzitásuk miatt kapták ezt a kitüntetést. A legkisebb világörökségi erdő 18 hektár a legnagyobb 69 millió hektár. Ezek az erdők 190 millió tonna szén-dioxidot vonnak ki a légkörből minden évben ami körülbelül Nagy-Britannia éves CO2 kibocsátása írja az UNESCO jelentés.

A kutatók megállapították hogy az emberi tevékenység által generált klímaváltozás miatt bekövetkezett katasztrófák, mint a kiszámíthatatlan hosszúságú aszályok és az emiatt bekövetkező erdőtüzek, 10 világörökségi erdőt szén-dioxid elnyelőből, szén-dioxid kibocsátóvá tettek.

2000 óta a fa kitermelések az erdőtüzek, erózió miatt körülbelül 3,5 millió hektár erdő tűnt el ami Belgium területének felel meg. A klímaváltozás elleni harcban az emberiségnek muszáj megvédenie az erdőterületeket, és új erdőket telepíteni, ugyanakkor ez egyre nehezebb a kiszámíthatatlan időjárási körülmények és az egyre gyakoribb erdőtüzek miatt mondták az UNESCO kutatói.

Az jelentés kitér arra hogy most először állapították meg a világörökségi erdők hány kilógramm szén-dioxidot kötöttek meg az évszázadok során. Eszerint az erdők megközelítőleg 13 billió tonna szén-dioxidot kötöttek meg ami jóval meghaladja például Kuvait olajtartalékait.

A legtöbb erdő ami megköti a szén-dioxidot Dél-Amerikában és Ausztráliában található és habár itt még megkötésről beszélünk egyre több kutatás mutatja hogy nemsokára ők is csatlakozhatnak a szén-dioxid kibocsátók sorába főleg az erdőtüzek miatt.

Az erdőknek életfontosságú szerepe van az emberi közösségekben is. A Természetvédelmi világszövetség szerint -akik szintén hozzájárultak a jelentés elkészítéséhez- az emberi populáció 25% életfeltétele az erdő, 100 billió amerikai dollár értékben készítünk termékeket és szolgáltatásokat és nagyjából otthona számos élőlények és életközösségeknek.

erdő

A világörökségi erdők területe 2000 óta 3,5 millió hektárral csökkent - képforrás:pixabay