Az államtitkár előadásában rámutatott, hogy a Vidékfejlesztési Program teljes keretéről, több mint 1300 milliárd forintról született eddig döntés, ami 176 ezer kérelem támogatását jelenti. Csongrád megyében ebből több mint 4500 kérelem részesült összesen 45 milliárd forint támogatásban. A beérkezett kérelmek értékelése folyamatos, ezért a nyertesek száma és a megítélt összeg a jövőben tovább növekszik.

Kis Miklós előadásában kiemelte, hogy 20 pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll az érdeklődők számára, azonban fontos, hogy azok valóban összhangban legyenek a fejlesztési elképzelésekkel, a vidéki szereplők valós fejlesztési igényeit szolgálják. Emiatt is döntött úgy az Irányító Hatóság, hogy az energiahatékonyságot támogató pályázatot a következő szakaszhatárnál, február 19-én felfüggeszti.

A 35 milliárd forint keretösszegű felhívásra – a 2018. januári megjelenése óta – mindösszesen 25 milliárd forint igény érkezett be. Annak érdekében, hogy a fel nem használt összeg eredményesen szolgálja az agrárium fejlődését és más, népszerűbb felhívások keretében legyen felhasználható, az Agrárminisztérium megkezdte a tárgyalásokat annak átcsoportosítási lehetőségéről az Európai Bizottsággal.

pénz

A felhívás keretében a mezőgazdasági üzemek, illetve az élelmiszeripari kisvállalkozások energiahatékonysági projektjeit eddig már mintegy 7 milliárd forint megítélésével támogatta a tárca – fotó: Shutterstock

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a felhívás keretében a mezőgazdasági üzemek, illetve az élelmiszeripari kisvállalkozások energiahatékonysági projektjeit eddig már mintegy 7 milliárd forint megítélésével támogatta a tárca, ami 128 nyertes beruházást jelent.

Az előadás keretében a nemrégiben duplájára emelt keretösszegű Tanyafejlesztési Programról is szó esett. Az államtitkár arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a rendelkezésre álló, 2,4 milliárd forintos keret első és második célterületére február 11-ig nyújthatják be kérelmeiket a tanyagondnoki szervezetek és a tanyai gazdálkodók. A kiírás a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján érhető el.