Az őszi-téli időjárás eddig minden esélyt megadott az őszi kalászosoknak. A Földművelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint közel 1 millió hektáron vetettek őszi búzát. A vetőmagvak jó minőségben, időben földbe kerültek és az őszi csapadékhullámnak köszönhetően szépen ki is keltek. Az enyhe télnek köszönhetően megerősödtek az állományok, ezért a gabonatermelő gazdák bizakodva várják a kitavaszodást.

A kora tavaszi fejtrágyázást követően március-áprilisban megkezdődhet az őszi búza tavaszi vegyszeres gyomirtása. A magról kelő kalászos gyomok, mint az ebszékfű, pipacs, repce árvakelés és a tyúkhúr korán kikelnek és együtt nőnek a gabonával. Fontos tehát a kora tavaszi gyomfelvételezés, amelynek eredménye alapján táblaszintű gyomirtási technológiákat dolgozhatunk ki.

Amennyiben a fent említett gyomokon kívül ragadós galaj, mezei acat, esetleg napraforgó árvakelés (Express®- vagy IMI-toleráns) is várható a területen, célszerű megvárni az utóbbiak kikelését és egyszerre hatástalanítani a gyomnövényeket egy megfelelő gyomirtó szerrel.

A Granstar® SuperStar New gyomirtó szer igen széles hatásspektrummal rendelkezik, kíméli a búzát. Rugalmasan, akár a zászlóslevél kiterüléséig felhasználható őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, rozs, tritikálé, zab kultúrákban (utóbbi esetében 2 nóduszos állapotig). A termékkombinációnak nincs utóvetemény korlátozása, így korlátozás nélkül repce is vethető utána.

Ez a termék 2017-től a Granstar® Super mellett, az új formulációjú Starane* Forte 333 EC-vel kerül forgalomba. Ez literenként 480 g/l aktív fluroxipir-meptilt tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a 0,25 l termékkel 120 g aktív hatóanyag jut ki a területre, ami 11 %-kal magasabb mennyiség, mint a Starane* 250 EC 0,3 l-es mennyiségében volt. Ennek következtében még nagyobb hatékonyságot, még biztonságosabb gyomirtást kínálunk, akár extrémebb gyomokon és extrémebb időjárási körülmények között is.

A 4 ha-os csomagokhoz (200 g Granstar® Super + 1 l Starane* Forte) 1 l Trend® 90 nedvesítő szer is jár, amelyet 0,1 %-os töménységben kell adagolni a permetléhez. Amennyiben lombtrágyát, folyékony gomba- vagy rovarölő szert is adunk a keverékhez, a Trend® 90 dózisát 0,05 %-ra kell csökkenteni.

FMC

Granstar® SuperStar New gyomirtó szerrel kezelt búza (Hajdúnánás, 2017)

Amennyiben a területünkön a tipikus kétszikű gabona gyomok mellett (ebszékfű, pipacs, tyúkhúr) nagyon sok a veronika és a mezei árvácska, az FMC legújabb ajánlata a Granstar® Super + Aurora® 40 WG kombináció (40 g/ha Granstar® Super 50 SX + 40 g/ha Aurora®).

Fontos tudni, hogy ehhez a keverékhez sem gombaölő szert, sem műtrágyát, sem pedig nedvesítő szert nem szabad keverni. Ez a kombináció a fagyok elmúltával hideg időjárás esetén is alkalmazható.

FMC

Granstar® Super 40 g/ha + Aurora® 40 g/ha (Nádasd, 2017)

2018-ban az FMC a Granstar® SuperStar gyomirtó szerét és a Rubric® gombaölő szerét összecsomagolta. A 12 ha-os virtuális csomag 3 db Granstar® SuperStar New gyomirtó szert (Trend nedvesítőszerrel kiegészítve) és 2x5 l Rubric® gombaölő szert tartalmaz. Ezáltal a megbízható gyomirtó szer és a kiváló gombaölő készítmény még kedvezőbb áron érhető el a Granstar® SuperStar Pack csomagban.

ÚJDONSÁG!

A Granstar® Super Pack és Granstar® SuperStar Pack csomagok lehetősége Riza® 250 EW gomabölő szerrel is!

A február végén nem várt "villám" telet követően gyors kitavaszodás és gyorsan emelkedő hőmérséklet következik be. A kimondottan enyhe tél segítette a kórokozók áttelelését (február közepén már voltak információk a sárgarozsda megjelenéséről), ezért a jelenlegi klimatikus viszonyokat ismerve fokozott figyelmet kell fordítani a kalászos gabonák megelőző és egyben hatékony gombaölő szeres védelmére.

A triazol piac idei kiszámíthatatlanságát és a partnereink igényeinek előzetes felmérését követően az FMC-Agro Hungary Kft. azt a döntést hozta, hogy a meghirdetett Granstar® Super Pack és Granstar® SuperStar Pack csomagok a Rubric® gombaölő szert tartalmazó változat mellett a Riza® 250 EW-vel is elérhetőek lesznek termelő partnereink részére.

A Riza® 250 EW előnye, hogy a kalászosokon kívül felhasználható őszi káposztarepcében, almatermésűekben, csonthéjasokban és szőlőben.

Ennek értelmében a kereskedelmi hálózatban az FMC kalászos gabona csomagjai a következő összetételben érhetők el:

Granstar® Super Pack:
5 db Granstar® Super
4x5 L Rubric® vagy 4x5 L Riza® 250 EW
5x1 L Trend® 90

Megrendelés esetén kérjük Granstar® Super Rubric® Pack vagy Granstar® Super Riza® Pack néven keresse kereskedőjénél!

Granstar® SuperStar Pack:
3 db Granstar® SuperStar
2x5 L Rubric® vagy 2x5 L Riza® 250 EW
3x1 L Trend® 90

Megrendelés esetén kérjük Granstar® SuperStar Rubric® Pack vagy Granstar® SuperStar Riza® Pack néven keresse kereskedőjénél!

FMC-Agro Hungary Kft.
www.fmcagro.hu

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei. A *-gal jelölt termék a Dow Agrosciences bejegyzett márkaneve.