„A mintegy 100 hektáros családi gazdaságunk Dunaföldváron található. A talajok java része mély fekvésű, jó termőhelyi adottságú, rajtuk kukoricát, búzát, napraforgót és 2017-től őszi káposztarepcét termesztünk. A gazdálkodás mellett egy gazdakör elnöke vagyok, amely immár több mint 10 éve szervez a gazdálkodóknak szakmai, elsősorban téli rendezvényeket, amelyeken a Nufarm területi képviselője is képviselteti magát. Ez adta az ötletet, hogy az elméleti előadást egy kis gyakorlati résszel is szemléletesebbé tegyük. Így 2017-ben a Nufarm két kukoricás csomagját (Zeagran Top, Kideka Power) beállítottuk kísérletként az eddig használt üzemi kezelés mellé.

Mind a két kezelést egy menetben juttattuk ki. Az eredményt egy nyári kísérletbejárás keretében értékeltük, amikor mindenki megnézhette, hogy teljesítettek a különböző kezelések. Nekem a két kezelés közül a Kideka Power nyújtott többet, ugyanis évelő kétszikűek nincsenek a táblámon, így a csomagot nem kell megosztanom. Öt–hat leveles korban végezve a kezelést kiváló eredményt kaptam, így bátran ajánlom mindenkinek. Összehasonlítva az üzemi kezeléssel, a Kideka Power mind árban, mind teljesítményben meggyőző volt. A jövő évi gyomirtásoknál én is számítok rá.” – Ambrus György családi gazdálkodó, Dunaföldvár

kép

„Pápa 30-40 kilométeres körzetében gazdálkodom 50 hektáron és szakirányítást végzek 5000 hektár területen. Az idei évben jelentősen, csaknem a felére csökkent a kukorica termőterülete az előző évekhez képest, nagyjából 700 hektárra. Laza homoktalajoktól az agyagos vályogon keresztül a kötött réti talajokig mindenféle terület megtalálható nálunk, 7–37 aranykoronáig változnak a talajok, az átlag 18 aranykorona-értékű, és egyértelműen a savanyú talajok dominálnak. Az egymástól távol eső táblák és a változatos gyomviszonyok miatt mindig helyre adaptáltan tervezem meg a kukorica gyomirtását. A szaktanácsolt területek nagy részéhez kapcsolódik állattenyésztés és vele együtt szerves trágya kijuttatása is, ezért állandó a gyomok utánpótlása.

A Kideka Power-t a saját táblámon próbáltam ki, ahol a legnagyobb mennyiségben fehér libatop és selyemmályva kelt, jelentős volt a mezei acat és a vadköles mennyisége is, és az említést érdemlő gyomok közül megfigyelhető volt még a fakó muhar. Úgy gondolom, hogy a későbbi évek egyik leginkább megoldandó problémája éppen a libatop lesz, mert a szaktanácsolt területeken jelentős mértékben nőtt a részaránya, és egyre több gyomirtó szer vérzik el vele szemben. Nem úgy a Kideka Power esetében, amely nagyon látványosan és a konkurensekhez képest gyorsan dolgozott, tökéletesen irtva az előbb felsorolt gyomokat és leperzselve még az acatot is. A vadköles második hulláma ellen kellett csak kultivátoroznunk a területet.

A gyomirtás szempontjából az év átlagosnak mondható, a kukoricában nem nagyon volt megfigyelhető gyomosodás. A kukoricaterületek harmadán korai poszt-, újabb kétharmadán késői posztkezeléseket alkalmaztam, a Kideka Power is a kukorica öt–hat leveles korában került kijuttatásra a késői gyomosodás miatt. Úgy vélem, a korai poszt és késői poszt aránya hosszabb távon az 1:1 közelében állhat be a jövőben területeinken. A termék hatását nagyon jónak értékelem, kifejezetten kedvező áron, nagyon jó hatékonysággal és kiugróan gyorsan dolgozott. Jól elérhető, könnyen beszerezhető, egyszerűen alkalmazható az öthektáros gyűjtőcsomag.

Kisebb területen teszteltem a Nufarm másik kukoricagyomirtó csomagját is, amellyel szintén elégedett voltam. A Zeagran Top hosszú hatástartammal, acat ellen kiemelkedően jól működött, összességében mind a két csomaggal elégedett voltam a használata után, és ajánlom termelőtársaimnak.” – Fodor Attila szaktanácsadó, Pápa

Ahogy eddig, úgy 2018-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező kukoricatermesztéshez. Számoljon velünk!

Salamon György
ügyvezető
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.com/hu/kezdolap