Idén kevesebb műtrágyát vásároltak a gazdálkodók
A műtrágya-forgalmazók 1,4 millió tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére az első három negyedévben, 3,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Ezeknek a hibrideknek szinte már szuperképességeik vannak
Az Európában több tekintetben egyedülálló hibridszelekciós programjának és fejlesztési kísérleteinek köszönhetően megújult a SAATEN-UNION kukoricaportfóliója.

Magyar cég száll be a húshelyettesítő, vegán termékek piacára az USA-ban
Természetes növényi fehérjeforrások és egyedi hozzávalók felhasználásával szója-, glutén- és adalékanyag-mentes felvágott termékkört fejlesztett ki a magyar Plantcraft Innovációs Kft. A vállalkozás 150 millió forintos tőkebefektetésben részesült az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealap jóvoltából, hogy másodgenerációs húshelyettesítő termékeivel az amerikai piacra léphessen.

hús

A húshelyettesítő élelmiszereknek gyorsan bővül a piacuk.

Milliárdos kárt okozhat a mezőgazdaságnak a méhek számának csökkenése
Milliárdos károkat okozhat a mezőgazdaságnak a méhek számának csökkenése a növények beporzásának elmaradása miatt – mondta Haász Ferenc, a Békés megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke. A méheket kártevők és különböző vegyszerek is pusztítják.

Változó körülmények – alkalmazkodó napraforgóhibridek
A SAATEN-UNION portfóliója 2020-ban több szegmensben is bővül, egyebek mellett megoldást kínálva a dikvát hatóanyag kivonására.

Lenyűgöző fejlődés egy családi gazdaságban
A NAK fiatal hazai szaktanácsadói novemberben a Szabó családi gazdaság digitalizáció terén elért eredményeit vehették szemügyre.

Hogyan termelhetünk sikeresen az egyre szűkülő hatóanyag-kínálat mellett?
Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat a Nufarm termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Semmi sem állítja meg a nyugati dióburok-fúrólégy terjedését – kérdések és kételyek
Immár a második őszön tapasztalhattuk meg többfelé az országban, hogy a diófákon a tavaszi bőséges termés ígéretéből őszre semmi nem maradt, vagy éppen csak egy kevés. A termés összességében – és ebbe beletartozik a dióbél is – fogyaszthatatlan, értéktelen.

diófa

A zöld burok a nyű károsítása miatt megrothad, majd ráfonnyad a kemény héjra, s a termés a fán marad.

2050-re teljesen peszticidmentessé válhat Európa
Francia szakértők állítják, az európai mezőgazdaság képes fokozatosan megszüntetni a növényvédő szerek alkalmazását.

Tisztázzuk! A biogazdálkodás használ vagy árt a környezetnek?
Miközben bizonyítottan fenntarthatatlan a jelenlegi globális élelmiszer-termelési rendszer, tévhitek terjesztése is gátolja a változást.

Várható volt, hogy kevesebb lesz az uniós forrás, de ennyivel?
A finn soros elnökség az EU27-ek nemzeti összjövedelmének 1,07 százalékát javasolta a 2021 és 2027 közötti hétéves keretköltségvetés fő összegének a tagállamoknak átadott tárgyalási keretben.

traktor

334,284 milliárd euró jutna a közös agrárpolitikára – fotó: Pexels

2010 óta 137 százalékkal nőttek a földárak
Csökkent ugyan a lendület, de továbbra is az árnövekedésé volt a főszerep a hazai termőföldpiacon. Így már 2010 óta folyamatosan drágul a termőföld. A szántóföldek átlagára az 1,5 millió forintot is elérte.

A sertéspestis miatt folyamatos az áremelkedés, és nem látni a végét
A Rabobank értékelése szerint a nemzetközi húspiacokon jelenleg bizonytalanság uralkodik, amelynek kiváltó oka az afrikai sertéspestis, amely (Amerika és Ausztrália kivételével) világszerte fenyegeti a sertésállományokat, és kiszámíthatatlanná teszi a helyzet alakulását.

Automata gyümölcsszedő és gabonamintázó drón – magyar fejlesztések a megvalósítás kapujában
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.

Mi mindent várhat a mezőgazdaság a dróntechnológiától?
Verőné Dr. Wojtaszek Małgorzatával, az Óbudai Egyetem docensével beszélgettünk arról, hogyan látja a precíziós gazdálkodás hazai helyzetét, milyen üzemmérettől tartja kifizetődőnek a precíziós technológiák alkalmazását, hogyan fejleszthető a gazdálkodók tudása az adatok értelmezése, használata szempontjából.

drón

Nagy lehetőségek rejlenek a permetező UAV-technológiában – fotó: Agroinform.hu

Fejleszteni akarja a gazdaságát? Akkor itt a helye!
A PREGA 2020-ban is összehozza az agrárium és az élelmiszeripar újdonságra nyitott résztvevőit. Itt mindenki megtalálja a neki hasznos információt, erről az izgalmas szakmai előadások gondoskodnak. Megmutatjuk, mivel foglalkoznak az új és megújult szekciók.

Tovább bővült a sertéspestis miatti fertőzött terület Pest megyében
A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.