Ha van is a fán még nyár elején számottevő termés, védekezés nélkül mégis alig marad kellően kifejlődött és megfelelő minőségű ’gyümölcs’ a betakarítás idejére. A termés jelentős része csökevény, barna-foltos, aszott terméssé válik.

A légy július derekán kezdi meg őszig elnyúló rajzását, majd ezt követően a dióburokban fejlődő lárvái (nyűvei) a burok szétroncsolásával a termés kifejlődését akadályozzák, későbbi kártételük pedig az addig esetlegesen kifejlődött termések elszíneződését, koraérését okozzák. A telet a fa alatt a talaj felső rétegében, báb alakban töltik, majd a következő évben nyáron-ősszel folytatják életüket.

dióburok-fúrólégy

A dióburok-fúrólégy kártétele.

Jól időzített rovarölő szeres védekezéssel az ökológiai ültetvényekben is képesek vagyunk annyira gyéríteni a legyek számát, a kártételt, hogy értékelhető mennyiségű és minőségű termést takaríthatunk be ősszel.

Ennek van néhány feltétele:

  • a rajzás kezdetének és alakulásának nyomon követése színcsapdával;
  • az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett, hatásos rovarölő szer(ek) használata;
  • megfelelő hasznosulást biztosító permetezés-technika alkalmazása.

Balról jobbra: Ruszák Csenge (Biocont szaktanácsadó), Tóth Ágoston (Biocont fejlesztőmérnök), Patai Roland (BioNuss Hungary ökológiai diótermelő), Jávorszky Laura (Biocont fejlesztőmérnök), Szabó Iván (szaktanácsadó)

A Biocont Magyarország Kft. a bio-termesztésű dióültetvények megvédésére az országban legnagyobb ökológiai termelői közösséggel rendelkező cégével, a BioNuss Hungary Kft-vel közösen kísérletet állít be Patai Roland bio minősítésű dióültetvényében a dióburok-fúrólégy ellen Pyregard (természetes piretrin) és NeemAzal-T/S (azadirachtin) készíményekkel a korábbi évek kedvező tapasztalatai alapján.

Az elért eredmények bemutatása érdekében a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft-vel együttműködve, Patai Roland ökológiai diótermelő ültetvényén a betakarítást megelőzően, helyszíni bemutatót tartunk idén ősszel.