Az eső nagyon jól jött a növényeknek, a hűvös időjárás viszont késlelteti a fejlődésüket. A javában virágzó meggy nehéz helyzetbe került, a virágfertőző monília terjedéséhez ideálisak a körülmények. A kajszit és az őszibarackot megtizedelte a fagy, lehet, hogy a meggy lesz a legfontosabb nyári gyümölcsünk 2021-ben? Virágzik az alma és a körte a legtöbb kertben. A sziromhullás után majd indíthatjuk a felszívódó gombaölőkből álló permetezési sort, aszisztemikus blokkot. Már a varasodásra is gondolnunk kell! Az őszibarackokat támadó tafrina is feléledt.

Ahol tavaly gondot okoztak a gubacsatkák ott most indokolt lehet a védekezés. Igaz, hogy még nem láthatjuk a jellegzetes tüneteiket a szőlő, a dió vagy a körte levelein, de a kinyíló rügypikkelyek alatt már felébredtek az atkák, nemsokára kirajzanak és felköltöznek a fiatal levelekre. Ezeken olyan fehér, nemezhez hasonlító vagy apró kidudorodó gubacsokból álló telepeket képeznek, amelyeken már nem nagyon hatolnak át az atkaölő szerek.

Virágzó meggyfák a gyümölcsösben

Virágzik a meggy – fotó: Agroinform.hu/Varjas Vera

A védekezés optimális időpontja tehát a szőlő rügypattanás utáni gyapotos állapota és a dió szétnyílt rügypikkelyes stádiuma. A nyár folyamán folyamatosan képződnek a gubacsok, a friss levelek felé vándorolnak az atkák. A házikertekben inkább csak ijesztőek a tüneteik, de akit nagyon zavarnak a torzuló szőlő vagy diólevelek, az a nyár folyamán is csökkentheti a népességüket.

A fakadó szőlőtőkéken megjelenő torzult, kisméretű „rongyos” levelek a szőlőlevélatka kártételétől is származhatnak, de ezeket a tüneteket más károsító vagy élettani hiányosság is okozhatja. Mikroszkópos vizsgálattal dönthető el a kérdés. Érdemes kivizsgálni, mert a gubacsképzőkhöz képest nagyobb kárt okozhat.

Az atkaölő szerek többsége kontakt, így kiemelt jelentősége van az apró cseppképzésnek és a bőséges lémennyiségnek. Csak így tudjuk eltalálni az apró, most még a felszínen tartózkodó gubacsatkákat, majd nyáron a takácsatkákat. További nehézséget jelent az atkák elleni harcban, hogy az atkaölők többsége nem pusztítja el az összes fejlődési alakot, ezért felváltva kell dolgozni velük.

A készítmények többsége csak egyszer használható évente, mert nagyon gyorsan kialakul a rezisztencia az atkákban. Ez a megszorítás is indokolja, hogy a gyérítőkénes gombaölőket és az atkákat kiszárító, vagy azokat bevonó és megfullasztó egyéb készítményeket is használnunk kell a siker érdekében. Ilyen pl. a Vektafid A 0,5-1%-ban.

Név: Hatásmód: Atkaölő hatás: Megjegyzés:
Nissorun 10 WP transzlamináris tojás és fiatal egyedek engedélyokirat szerint, gyümölcsre, zöldségre, és dísznövényre
Flumite 200 transzlamináris tojás és fiatal egyedek engedélyokirat szerint, gyümölcsre, zöldségre, szőlőre és dísznövényre
Zoom 11 SC transzlamináris tojás és fiatal egyedek engedélyokirat szerint, gyümölcsre, zöldségre, szőlőre és dísznövényre
Ortus kontakt mozgó alakok (fiatal, idős) engedélyokirat szerint, gyümölcsre, szőlőre és zöldségre szőlőre
Envidor 240 SC kontakt mozgó alakok (fiatal, idős) csak július 31-ig használható, almára, körtére,
Floramite 240 SC kontakt mindegyik fejlődési alakra csak hajtatott kultúrákban és szamócában
Fazilo felszívódó és kontakt mozgó alakok (fiatal, idős) spray, csak dísznövényekre

A fenti táblázatban igyekeztem a III.kategóriásokat csoportosítani. (A levél felszínéről, a levélelmezen keresztül a fonákra is áthatoló, ún. „transzlamináris” atkaölők, még a fiatal gubacsokba is bejutnak. Ezek már nem csak kontakt módon hatnak.) Ragadozó atkákat tartalmazó bioszerek is megjelentek a takácsatkák ellen pl. Biobest ragadozó atka vagy a Typhlodromus pyri elnevezésű készítmények.

Zsigó György,
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara