Az előrejelzések szerint a héten talán javul a helyzet. Ahol virágzó csonthéjasokat ért el a múlt heti fagy, ott nem lesz nagy termés pl. a Duna-Tisza közén a kajsziültetvényekben. Volt ahol az őszibarack, és néhol a szilva és a cseresznye is károsodott. Az almatermésűek és a virágzáshoz készülő meggy valószínűleg megúszták a mínusz 9-10 °C-os éjszakákat, húsvét környékén. A meggyben most lesz aktuális a virágfertőző moníliáról szóló 5. felhívás.

Közben a károsítók is megérkeztek. Pénteken fotóztam körbe az Óbudai Megfigyelőkert idős Jonathan almafáját. A lisztharmattal fertőzött rügyekből kipattant torz levélkék felületéről, a fehér „lisztes”gombatelepekről máris szóródnak a terjedést biztosító spórák (a konídiumok). A piros bimbós állapotig a kéntartalmú gombaölők lehetnek a főszereplők, akár dupla dózissal is permetezhetnek.

levétetű, katica

A virágbimbókat körülölelő fejlett leveleket a varasodásra fogékony fajtákon már védeni kellene a gomba támadása ellen – a szerző felvétele

22 névváltozatban számoltam össze a kénes szereket. Újdonság a Flosul, mely folyékony formában tartalmazza a hatóanyagát. Az egyszerű anyagok közül a fűzfakérget, a mezei zsurlót és a lecitint is engedélyezték az almalisztharmat ellen.

Ugyanezen a fán fényképeztem a virágbimbókat körülölelő fejlett leveleket, melyeket a varasodásra fogékony fajtákon már védeni kellene a gomba támadása ellen. A gomba már készen áll a fertőzésre, de a szárazság miatt még nem indult be. Azonban a harmattal, az esővel kipattanhatnak a spórák, megtalálhatják a nedves leveleket. Körtét, almát a zöldbimbós állapotig réztartalmú készítményekkel permetezhetnek a varasodás ellen.

Jobb oldalt az almalevél-pirosító levéltetű kezdeti kárképét láthatják. Az éhes katica elől, a bepöndörödött levélszél védelmében próbál elbújni a levéltetű. Ezt a fát még sohasem kellett permetezni ez ellen a levéltetűfaj ellen. Főleg a katicák segítettek ebben, nem engedték felszaporodni. Ahol mégis gondot okoznak a szívogatásukkal, ott almában a Kaiso Garden, a Karate 2,5 WG és a Zeon, a Klartan 24 EW (melyet korábban Mavrik 24 EW-nek hívtak), a Mospilan 20 SG, a Pirimor 50 WG, a Teppeki 50 WG engedélyezett.

permetezés. gyümölcsös, rovarölő szer

Válasszuk a „kíméli a hasznos rovarokat” feliratú rovarölőket! – fotó: MTI/Manek Attila

Gyérítésre alkalmas a Nanotac EC, mely a permetlécsepp beszáradása után egy polimer hálóba kötözi, ebbe fojtja a levéltetűt. A Vektafid A és a Vegarep EC olajat tartalmaznak, téli lemosásra és csökkenetett koncentrációban, nyáron is használhatóak a levéltetvek ellen is. Válasszák a „kíméli a hasznos rovarokat” feliratú rovarölőket!

Húsvét utáni kedden felszereltük az országos előrejelző hálózat csapdáit. A nyár végéig hetente táblázatos formában közzétesszük az általános tájékoztatásra szolgáló rajzási adatokat. Igazán pontosan a saját kertjükbe kiakasztott csapdák segítségével tudnak dönteni arról, hogy egyáltalán szükség van-e a permetezésre?


Zsigó György,
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara