A magyar gyümölcstermés több mint fele elpusztult – egekbe szállhatnak az árak
A tavaszi fagyok nem kímélték a gyümölcstermelőket. A március végétől egészen májusig is vissza-vissza térő fagyok az aszállyal kiegészülve jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben. A magyar gyümölcstermés akár 50-80 százaléka elpusztulhatott.

A nitrátrendelet mihamarabbi módosítását sürgeti az agrárkamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara újra levélben kérte az Agrárminisztériumot a nitrátrendeletet mihamarabbi megváltoztatására.

Az esőzések miatt beindulnak a kertünket károsító gombák!
Továbbra is esőt jósolnak a meteorológusok, és már idáig is bőségesen kaptunk. A későbbiekben számíthatunk a kipárolgásra és ezzel a nedvességkedvelő gombák (peronoszpóra, fitoftóra) és baktériumok megjelenésére.

növény

Itt a segítség az agronómiától a terményfelvásárlásig! Vágj bele a sörárpatermesztésbe! – VIDEÓ (PR-cikk)
Az AXEREAL Hungary Kft. szakemberei a termelők számára egész éven át segítséget nyújtanak tápanyag-utánpótlással kapcsolatos kérdésekben, növényvédelemben – és a terményfelvásárlásban is.

Levéltetvek mindenhol! Hogyan védekezzünk ellenük?
A levéltetvek szinte mindent elleptek, és a mostani meleg, párás időben újabb rohamra készülhetünk.

Ilyen az, amikor élő adásban begördül 485 lóerő
Magyarország egyetlen élő, félórás AgrárHíradója heti egyszer, minden hétfőn 19 órától jelentkezik a Facebook-csatornánkon. Az Agroinform Híradó célja, hogy a legfrissebb híreket, információkat eljuttassa az agrárium szereplőihez.

aratás

Hamarosan kezdődik az aratás (a kép illusztráció) – fotó: Shutterstock

Elvitte a termést a kései fagy vagy a vihar? Erősítsük növényeink ellenálló-képességét, hogy csökkenthessük a károkat – VIDEÓ (PR-cikk)
Bemutatjuk néhány termelő tapasztalatait, akiknek sikerült átvészelniük a 2019-es kritikus időszakokat. Elmondják, hogyan.

Kiderültek a részletek – így lehet igénybe venni a 25 milliárdos átmeneti támogatást
Megjelentek az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások által igénybe vehető átmeneti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek.

A többlethozam garantált ezzel a hibrid árpával! (PR-cikk)
Az idei kalászosszezon messze elmaradt az ideálistól – elég, ha csak az idei év első négy hónapját vesszük górcső alá a lehullott csapadék tekintetében.

Több milliárd jut idén a zöldszüret támogatására
2020. június 22-30. között nyújtható be támogatás a szőlőültetvényekben végzett zöldszüret keretében a szőlőfürtök tőkéről történő közvetlen eltávolítási költségére, valamint az eltávolításból adódó bevételkiesésre. A kérelmet a Magyar Államkincstárhoz kell beadni elektronikus úton – tájékoztat a NAK.

szőlő

A támogatást az a szőlőtermelő is igénybe veheti, aki a tavalyi évben is élt ezzel a lehetőséggel – fotó: Pixabay

Szörnyű állapotban vannak a talajaink! Ez a termést is visszavetheti! (PR-cikk)
Talajainkat a savanyító tényezők, savanyító hatások folyamatosan érik, napjainkban még intenzívebben, mint akár a közelmúltban. A rossz vízgazdálkodás, a tömörödött, nehezen művelhető vagy éppen szerkezet nélküli talajállapot és az ezzel párhuzamosan kialakuló savanyú kémhatás a talajban kialakuló kalciumhiány következménye.

Veszélyben lehet a 2022-es agrártámogatások kifizetése?
A Bizottság felelőtlensége azt eredményezheti, hogy 2022-ben nem lesz jogalap az uniós agrártámogatások kifizetésére, ami a források elvesztéséhez vezethet – mondta el az MTI-nek Nagy István agrárminiszter.

Termésstabilitás: Biztos termés évjárattól függetlenül (PR-cikk)
Az utóbbi évek időjárása nagyon szélsőséges képet mutat, az idei repceszezon sem kivétel ez alól. Ezért a magas terméspotenciálon túl egyre inkább fontos a szelekció során a termésstabilitás fokozása. A Syngenta Kft. repcehibridjei széles adaptációs képességüknek köszönhetően felveszik a versenyt a piacvezető hibridekkel.

Soha nem látott környezeti katasztrófa rázta meg Horvátországot: 50 millió méh pusztult el
Június elején a magyar határ melletti Muraköz megyében 20 méhész több mint 600 kaptárában mintegy 50 millió méh pusztult el.

méhek

Horvátország környezeti katasztrófának minősítette az esetet – fotó: Shutterstock

Coragen – Egyedülálló hatékonyság a lepkekártevők ellen (PR-cikk)
A kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) és az ellene való védekezés mára kukoricatermesztésünk eredményességének kiemelten fontos tényezőjévé vált.

A világ hústermelése még két évig nyögni fogja a COVID-19 hatását
A következő két évben 1,7%-os visszaesés várható a globális hústermelésben – derül ki az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) jelentéséből.

Növényvédelmi előrejelzés: Rothad a gyümölcs, terjednek a betegségek
Fenti cím nem jelenti azt, hogy a kártevők eltűntek vagy visszaszorultak volna, csupán arra utal, hogy az érő, zsendülő gyümölcsökön fellépő erős fertőzés súlyos károkat okoz, s a kórokozók más kultúrákat is fenyegetnek. Az Agroinform.hu 2020. évi 26. heti növényvédelmi előrejelzése.

cseresznye

Az összeérő gyümölcsökön gyorsan terjed a rothadás.

Folyékony NPK már 49 990 Ft/tonna-tól – Tápanyag és talajjavító egyben (PR-cikk)
Száraz talajba fogunk-e vetni ősszel? Homogén és egyöntetű lesz-e a repce vagy a kalászosok kelése? Ma még nem tudjuk, de az előző évek arra figyelmeztetnek, hogy új úton kell elindulni. Váltsunk folyékony NPK-ra, és élvezzük a technológia előnyeit.

Erős kezdés: 100 milliárd forintos programmal indítja a nyarat az agrártárca
Az állattenyésztésnek és a kertészetnek létrehozott 80 milliárdos alap további 20 milliárd forinttal egészül ki öntözésfejlesztési beruházások támogatására.

Elég volt az aszályból? Vagy még mindig nem??? Raktároztassa inkább a vizet a talajban! (PR-cikk)
Sajnos ez a tavasz is a csapadékhiánytól visszhangzott, amit még mindig hallani, amikor az aratásra, a búza és repce várható terméseredményeire gondolunk, pedig most már bőven esik Medárd óta, ami a kalásznak már nem kellene, ellenben a kukorica és napraforgó a szójával karöltve hálásan fejlődik.

Vegyük sorra az aktuális növényvédelmi teendőket az ültetvényekben
E heti körkérdésünkben arra kértük a válaszolókat, hogy javasoljanak védekezési módot és növényvédelmi termékeket a gyümölcsültetvényekben aktuálisan megjelenő károsítók elleni védekezéshez.

növény

Sokfelé alakult ki jelentős szekunder lisztharmatfertőzés – fotó: KITE Zrt.

Ez a repce új szintre emeli a Clearfield-hibridek teljesítményét (PR-cikk)
A PHOENIX CL középérésű Clearfield-hibrid, amelynek magas terméspotenciálja új szintet teremtett a herbicidtoleráns szegmensben. Hasonlóan robusztus, mint a VERITAS CL, de annál korábbi érésidejű. Ősszel jó ütemben, erőteljesen fejlődik.

Figyeljünk oda aratás közben! Ezek a leggyakoribb veszélyforrások
Június végével általában megkezdődik az aratás, amely során minden évben számos, esetenként személyi sérüléssel járó baleset történik.

Világjárvány és rekordtermések – mi várható idén a kukorica piacán? (PR-cikk)
A naptár szerint már nyarat írunk, de az időjárás másik arcát mutatja. A kukoricatermesztők által várva vár májusi eső, ha kicsit későn is, a több hónapos aszályt követően mindenhova megérkezett. Ám a szélsőséges időjárási viszonyok mellett kérdéses, hogy milyen terméshozamra számíthatunk az idei évben.

EU-s támogatásra pályázik? Bízza olyanokra a kivitelezést, akik pontosan tudják, hogyan kerüljék ki a buktatókat! (PR-cikk)
Állattartó és növénytározó épületek szigetelési munkálatainak integrálása a „2020 Mezőgazdasági beruházási támogatások” pályázati anyagaihoz.

Hogyan készítsük a lehető legjobb szilázst? (PR-cikk)
A silózás lehetővé teszi az állattartók számára, hogy tartósítsák a tömegtakarmányt, ezzel olcsó takarmányt biztosíthatnak. A silózástól a feletetésig a kihívás az, hogy megakadályozzuk az értékes energia és fehérje elvesztését.

gép

A jó minőségű szilázs eléréséhez a betakarítás időzítése a kritikus pont.

Figyelem! Kitolták az öntözésfejlesztési pályázatok beadási határidejét!
Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében döntött az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázatának módosításáról.

Gabonatermesztésből extra profit?! Győződj meg róla a saját szemeddel! – VIDEÓ (PR-cikk)
"A búza rövid szára miatt valóban be tudom takarítani a 9 tonna feletti termést – a betegség-ellenállóságnak köszönhetően pedig kihagyhattam egy gombaölő kezelést is!"

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.