A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége közleményt adott ki a rendeletmódosítással kapcsolatban, amiről az Agroinform.hu is beszámolt. A július 20-án hatályba lépett rendelet szerint a növényvédelmi gépek felülvizsgálata három évente kötelező (ez egyébként már három éve is kötelező volt). Határidőt a jogszabály nem jelöl ki, viszont kimondja, hogy aki öt évnél idősebb, nem felülvizsgált növényvédelmi géppel rendelkezik, a géppel nem végezhet növényvédelmi tevékenységet, tehát a gazdáknak már a rendelet hatályba lépésekor meg kellett volna felelniük az előírásoknak.

permetező

A felülvizsgálatot már három éve elrendelték – fotó: Agroinform.hu

A MOSZ közleményében végrehajthatatlannak nevezi a rendeletmódosítást. Ahogy írják: "a termelőknek az aratás közepén, 5 nap alatt kellett volna megfelelnie egy olyan előírásnak, amit képtelenség betartani. (A rendelet a kihirdetést követő 5. napon lépett hatályba). A növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet módosításával előírták, hogy az öt évnél idősebb, nem felülvizsgált növényvédelmi gépekkel tilos növényvédelmi tevékenységet végezni. Felülvizsgáltatni 5 nap alatt pedig nem lehet. Különösen úgy nem, hogy a NÉBIH honlapján elérhetőnek kellene lennie egy listának, aminek a felülvizsgálatel végzésére jogosultakat kellene tartalmaznia, de ez a lista nem létezik. Vagyis a termelő azt sem tudja, hogy kivel és hogyan végeztesse el a felülvizsgálatot."

A közlemény megemlíti, hogy a növényvédelmi gépek háromévenkénti időszakos műszaki felülvizsgálatát már 3 éve előírták, azonban a megfelelő rendszer kiépítésére azóta sem került sor, a termelők közel három éve várták a felülvizsgálat eljárási szabályainak megszületését. "Most megszületett, így amit 3 év alatt nem sikerült elérni, azt most 5 nap alatt kellett volna végrehajtani" – írják.

"A rendelet egyértelművé tette, hogy milyen végzettséggel jogosult valaki a permetezőgépek felülvizsgálatára, valamint azt is, hogy el kell végezni egy ehhez szükséges alapképzést is. Az ilyen képzések azonban még el sem indultak. Az ebből fakadó problémák kiküszöbölésére a képzés elvégzésére a rendelet december 31-ig felmentést ad a felülvizsgálatot végzők számára, ugyanakkor a termelőknek nem ad haladékot, nekik már a rendelet megjelenését követő 5. napon meg kell felelniük minden előírásnak."

Lista valóban nem készült még el a felülvizsgálatra jogosultakról, azonban, ahogy korábbi cikkünkben leírtuka Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara már 2016-ra kiépítette országos lefedettségű Növényvédő Gép Ellenőrző Állomását (NGEA), mely azóta folyamatosan üzemel. A szolgáltatást az ngea.hu oldalon rendelhetik meg a termelők.

A MOSZ szerint először ki kellett volna alakítani a felülvizsgálat feltételrendszerét (jogosult személyek, helyszínek, követelmények stb.), és ha ez megvan, megfelelő átmeneti időszak biztosításával bevezetni a jogszabályt.

"Miért kell a nyári csúcsmunkák közepén egy 3 éve jegelt szabályozást 5 napos határidővel előírni? Megfelelő szakmai egyeztetéssel, mindez elkerülhető lett volna" – zárul a közlemény.