Több faj aktivitása jelentősen csökkent, például a gyümölcsmolyoknak kihelyezett feromon csapdákba már csak alkalomadtán repülnek bele a rovarok – írja Dr. Aponyi Lajos a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján.

poloska

Az ázsiai márványos poloska aktivitása továbbra sem csökken – fotó: magyarnovenyorvos.hu

A zöld vándorpoloskának és az ázsiai márványos poloskának még mindig fellelhető az összes fejlődési alakja, aktivitásuk továbbra sem csökken. Tevékenységük nyomán főleg a paprika- és a paradicsomtermésben keletkezik kár. A torz és foltos termést nem lehet eladni. A gyapottok bagolylepke hernyók által belülről megrágott paprika és paradicsom piaci szempontból szintén értéktelen. A rágás nyomán egyre több a szürkepenész és más sebfertőző gomba okozta termésrothadás.

poloska

A nyugati levéllábú poloska is előszeretettel telel fűtött helyeken – fotó: magyarnovenyorvos.hu

Ez idáig nagy károkat okozott a nyugati levéllábú poloska az örökzöld dísznövényeken, azok közül is a lucfenyők tobozán. A kártevő szívesen vészeli át a telet fűtött helyeken, ahogyan a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloskák is.

Bosszantó hír a borgazdaságok számára a szőlőültetvényeken tömegesen megjelenő harlekin katica. A rovar a fürtök belsejében találja meg a táplálékát és a mustba jutva kellemetlen mellékízt kölcsönöz a szőlő levének. A rovar télire szintén védett helyre fog húzódni a hideg idő elől.

A jelenlegi időjárás lehetővé teszi a selyemfényű puszpángmoly lárvák kikelését és a buxus lombozatának károsítását, de már korántsem akkora mértékben, mint szeptember elején. A rovar hernyó alakban telel és tavasszal újabb károkat fog okozni.

Dr. Aponyi Lajos úgy véli, az idén hatalmas méretet öltő nyugati dió buroklégy kártétele nagymértékben csökkenthető a rovar rajzási dinamikájához igazított, többszöri védekezéssel. A védekezésnél különösen figyelni kell arra, hogy a felhasznált növényvédő szer nehogy feldúsuljon a dió termésében. A rovar még mindig repül, de sokat elfognak belőle a kihelyezett ragacsos sárga fogólapok.

A korábban megfigyelt tömeges lombhullás után több helyen ismét kihajtottak a dió- és vadgesztenyefák. Ennek következtében a fa a tartalék energiáját éli fel, ami az évi termés rovására fog menni.